Interjút készített a Bors az októberben a 71. életévét betöltő Horváth Charlie-val, aki felidézte például azt, hogy anno mennyit koncerteztek, hogy fiatalkorukban milyen sok művelődési ház és ifjúsági klub volt, ahol felléphettek, és a sok koncertnek hála megtanultak zenélni. Közölte azt is, hogy nem tartja jónak a tehetségkutatókat, és hogy egy sor fiatalt ismer, akik egyébként nagyon tehetséges muzsikusok, mégsem szerepelnek újságokban.
A zenész arról is beszélt, hogy élete egyik legnagyobb élménye volt a Hősök terén zenélni Elton John előtt, és a tervei is szóba kerültek. „Jövőre szeretnék csinálni még egy utolsó lemezt – mondta. – Eddig 37 darabot adtam ki… Az utóbbi évek nem voltak könnyűek a számomra, elvesztettem drága feleségemet, miközben barátom és kollégám, Lerch István is rossz állapotban van az agyvérzése után. Nagyon várom, hogy felépüljön, nehéz küzdelem lesz.”
Charlie hozzátette, hogy az utolsó lemez ellenére visszavonulni nem fog, úgy véli, csak addig szabad ezt folytatni, amíg egészséges az ember.
Lekopogom, velem minden rendben
– zárta le mondandóját.