Nem ez volt az első alkalom, amikor a fiatal Meghan Markle arra vállalkozott, hogy beszédet mond társai előtt, ám ezt az általános iskolai ballagásán mondta, alig valamivel azután, hogy átvette a végzős bizonyítványát.
A több mint 20 éves felvételt, amin Meghan hófehér ruhában a társadalmi változásokról és az iskolában tanultakról beszél, a Mirror című brit bulvárlap hozta nyilvánosságra. A videón jól hallható, hogy Sussex leendő hercegnéje hatalmas tapsot kap a beszéd után.
„1999-ben fogunk érettségizni, főiskolára pedig majd a következő évszázadban megyünk. Mindenki máshová. Van, aki politikával fog foglalkozni, lesz, aki a pénzügyi pályát fogja választani, és olyan is van köztünk, aki a szórakoztatóiparban vagy az oktatásban találja meg önmagát. Nem számít, hogy milyen területet választunk magunknak, ennek az iskolának egy darabját mindannyian magunkkal visszük. Nagy szívű nőként pedig arra fogunk törekedni, hogy jobb hellyé tegyük ezt a világot” – mondta beszédében Meghan.