Tegnap nagyszabású sajtótájékoztatót tartott a TV2, ahol kiderült, hogy milyen műsorokkal készül a csatorna októbertől. A Sztárban sztár és A legbátrabb páros szereplői eddig titokban maradtak, most viszont kiderült, hogy kiket válogattak be, és talán az egyik legmeglepőbb Palácsik Lilla és a férje, Visváder Tamás szereplése, ők ugyanis eddig nemigen vállaltak ilyesmit, inkább a háttérben maradtak. Most viszont elhatározták, hogy szeretnének kilépni a család árnyékából, és azt akarják, hogy az emberek a valódi énjüket is megismerjék.
„Kifejezetten kerültük a nyilvánosságot. De annyi újságcikk meg kamu hír megjelent rólunk, hogy úgy döntöttünk, megmutatjuk az igazi énünket” – kezdte Tamás, majd Palácsik Lilla arról beszélt, hogy szeretne kilépni a nővére árnyékából.
Azért is vállaltuk el a műsort, hogy ne csak úgy ismerjenek az emberek, hogy Vajna Timi kishúga
– jelezte a fotósként dolgozó Lilla. Az is kiderült, hogy a verseny során Tamás sokkal többet parázott, mint a felesége, sőt Lilla nagyon bátran fogadta a feladatokat, és utólag is azt mondja, hogy még egyszer bevállalná a műsort.