nlc.hu
Sztárok
Három év után újra találkozott Tatár Csilla és Gönczi Gábor

Három év után újra találkozott Tatár Csilla és Gönczi Gábor

Az egykori házaspárt, Tatár Csillát és Gönczi Gábort összesodorta a munka, több mint három év után találkoztak újra.

A TV2 őszi sajtótájékoztatója többeket is „újra összehozott”, ha akarták, ha nem. Itt találkozott a balhé kitörése óta először Majka és Curtis, és a válásuk óta, azaz több mint három éve most került újra egy helyiségbe Tatár Csilla és Gönczi Gábor is.

Gönczi Gábor nagyjából a válásával egy időben került a Tényekhez, éppen akkoriban, amikor Tatár Csilla a TV2-től a köztévéhez igazolt. Tehát éppen váltották egymást, most azonban mindketten a csatornánál ténykednek, ugyanis Tatár Csilla a Csak show és más semmi című műsorban tűnik majd fel.

A helyzetük ennyi idő után persze nagyon más, mint ha közvetlenül a válás után kellett volna együtt dolgozniuk. Hiszen Csilla azóta megházasodott, Gábor is megtalálta az igazit, és mindkettejüknek van már egy-egy kisfia is új szerelmétől.

tatár csilla búcsú mtvaA Bors munkatársának úgy tűnt, hogy a sajtótájékoztatón nem keresték egymás társaságát, nem is elegyedtek szóba egymással. A lap kérdésére azonban mindketten sok sikert kívántak a másiknak.

„Családban, szerelemben, házasságban élni számomra csodalatos dolog, örülök, hogy Gá­bornak is megadatik ez. Ha véletlenül összefutnánk a TV2 büféjében, majd személyesen is gratulálok neki az esküvőjéhez” – válaszolta mosolyogva Tatár Csilla. Gön­czi Gábor szintén rövid választ adott: „Sok sikert kívánok neki!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top