Sztárok

Pintér Tibor bosszúhadjáratra készül

Pintér Tibor kemény rockerként lép színpadra a Sztárban sztár első adásában. Az énekes már javában próbál, sőt a gyakorlás alatt még az is eszébe jutott, hogy miként vesz majd revansot a zsűri egyik tagján, Majkán...

Pintér Tibor és párja A legbátrabb párosban versenyeznek, míg az énekes a Sztárban sztárban is fellép majd vasárnap esténként. Azt mondja, a máltai forgatás alatt nagyon sokszor beszólt neki és a szerelmének Majka, így most bosszúhadjáratot tervez: megkérte a koreográfust, hogy legyen a produkcióban olyan jelenet, amikor közel kerülhet a rapperhez. 

A videó alapján Pintér Tenyának az a terve, hogy fojtogatni kezdeni Majkát, de nyilván mindezt csak viccből. A lovasszínház igazgatója elmondta, szereti inzultálni az embereket. „Élvezem provokálni az embereket, bennem van egy alapvető, genetikai lázadás. Persze próbálom ezt szeretettel csinálni, de valaki ezt félreérti, és azt hiszi, hogy bunkóságból provokálom, pedig azért csinálom, hogy jobbá tegyem az életét” – mesélte a kameráknak Tenya. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top