Sztárok

Szandi vadító volt az erotikus produkcióban

Lenyűgözte a zsűrit és a nézőket is Szandi és Vastag Csaba érzéki produkciója a Csak show és más semmi első adásában. Az énekesnő zavarba is jött a bókoktól.

Sosem volt kérdés, hogy Szandinak milyen remek az alakja, hiszen a háromgyerekes énekesnőt sokszor láthatjuk testre simuló ruhában. A mostani légtornász-produkciónál az is kiderült, mennyire hajlékony, és micsoda teherbírása van. Szandi lesérült, miközben Vastag Csabával a látványos előadásra készültek, de ebből semmi sem látszott a Csak show és más semmi első adásában, az erotikus műsor egyből az első helyre került a zsűri és a nézők listáján is. 

Szandi és Vastag Csaba adottságait egyből láthattuk a Csak show és más semmi első adásában

Szandi a felkészülés alatt megmutatta, milyen kitartás van benne, és jelen esetben az is pluszerőt adott neki, hogy ezzel édesanyja álmát is valóra tudja váltani.

Szandi rengeteg energiát fektetett a Csak show és más semmi első adásába

Az előadásról beszélni olyan, mint egy festményről mesélni, szóval inkább mutatjuk. 

Íme Szandi és Vastag Csaba első produkciója, amivel magasra tették a lécet: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top