nlc.hu
Sztárok
Kollányi Zsuzsi eddig titkolta: ikrei születtek

Kollányi Zsuzsi eddig titkolta: ikrei születtek

Mostanáig sikerült titokban tartania Kollányi Zsuzsinak, hogy ikreknek adott életet. Bálint és Bence hét héttel korábban érkeztek a vártnál, de már otthon élvezik szüleik gondoskodását.

Kollányi Zsuzsi először a Story magazinnak mesélt a babák érkezéséről és arról, amit mostanában szinte az összes Instagram-posztjában kérdeznek a követői. Vagyis arról, mi történt vele az elmúlt hetekben.

„Édesanyám családjában több ikerterhesség volt, ezért számítottunk arra, hogy ez nálunk is bekövetkezhet. Attila pedig különösen örült ennek. Már korábban is sokszor hangoztatta, boldog lenne, ha rögtön két kisbabánk születne. Ezért szinte meg sem lepődtem, amikor az orvos már az első ultrahangvizsgálat alkalmával azt mondta, két fehér foltot lát a monitoron. Szinte felnevettem. Aztán persze, ahogy ez bizonyossá vált, jött az első kétségbeesés: hogyan fogom én ezt megoldani?”  kezdte a Storynak az énekesnő, aki veszélyeztetett terhes volt, ezért sem beszélt arról, hogy két babát vár. A szülés részleteiről is most először mesélt, és bár augusztus végén derült ki a nagyközönség számára, hogy Kollányi Zsuzsi megszült, valójában augusztus elején jöttek világra a fiúk, mégpedig a terhesség 33. hetében. 

Először Bálint érkezett 1900 grammal, majd két perc múlva követte őt Bence.Ő sajnos már elég pici súllyal, 1140 grammal jött a világra.

Ráadásul köldöksérve is volt, így a kicsit egy másik kórházba szállították műtétre. Zsuzsi erről az időszakról is mesélt a magazinnak, és arról, hogy párja, Attila rengeteg erőt adott, amire nagy szüksége is volt. Ezzel persze nem merül ki a segítsége. Mostanra már beállt a család rendszere. 

„Kedvencem a szoptatás, ami igazi meghitt együttlét, a mi hármunk közös pillanatai. Egyszerre, tandemszoptatásban etetem őket. Ezzel egyrészt időt spórolok, és a kórházban is ezt javasolták.”

További részletek és rengeteg közös fotó Kollányi Zsuzsiról az ikrekkel és a párjával csak a Storyban: 

A Storyban Kollányi Zuszsi az ikrekkel

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top