Sztárok

Rubint Réka: Norbi a nagy Ő

Úgy mondja ezt, mintha eddig nem lett volna egyértelmű.

Öt nappal ezelőtt történt, hogy Rubint Réka megható szerelmi vallomást posztolt Dubajból, és a gyalu nem áll meg, a szerelem örök, itt a folytatás. A Bors most azt írja, hogy Schobert Norbi Máltán, a Legbátrabb páros forgatásán sem feledkezett meg a házassági évfordulójukról, és a döntő adásában titokban megszervezett romantikus vacsorával és egy nyaklánccal lepte meg nejét, ráadásként Pintér Tibor énekelt nekik.

„Norbi nagyon romantikus lelkű, mindig meglep – mondta a lapnak Rubint Réka, és elmondta, mire jött rá ebből is. – De, hogy ilyen extrém körülmények között sem felejtette el ezt az alkalmat, az szerintem ritkaság. Én biztos vagyok benne, hogy számomra Norbi a nagy Ő.”

A fitneszcárné nem felejtette el férje meglepetését, itthon viszonozta a kedvességet. „Budán, a Lánchíd felett egy étteremben foglaltam asztalt. Száz darab, piros szívecskés lufival díszítettem fel az egészet, és miközben vacsoráztunk, egy gitárral a kezében megérkezett Kökény Attila, aki elénekelte Norbi kedvenc számát, amit nekem szokott dúdolgatni.”

Rubint Réka és Schobert Norbi 16 éve házasok, három gyermekük van. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top