Sztárok

Mentőt kellett hívni a ValóVilág egyik szereplőjéhez

VV Reni és VV Csoki épp kezdtek összemelegedni, amikor egy óvatlan mozdulat Reni balesetét okozta – mentőt kellett hívni hozzá.

Szinte az első perctől szimpatizál egymással VV Reni és VV Csoki. A két villalakó hamar megtalálta a közös hangot, már az első este együtt jakuzziztak és azóta is egymást kóstolgatják. „Csoki hasonló mint én, csak pasiban. Jó fej, bolondos, sokszor nem is lehet őt komolyan venni, annyit poénkodik. Nagyon bírom őt, nyomulós típus, én pedig szeretem a pasik agyát húzni” – árulta el Reni, aki épp a nyugiszobába félrevonulva került közelebbi kapcsolatba Csokival, amikor megtörtént a baj. Egy óvatlan mozdulat következtében megsérült és mentőt kellett hívni hozzá, a ValóVilág9 villába.

,,Kimentünk a nyugiszobába, hogy kicsit kettesben lehessünk. Én már az első este parittyázni akartam, azt hittem most összejön, erre egészen máshogy alakult a dolog. Először azt hittem, semmi komoly, aztán láttam, hogy ez nem vicc…” – mondta VV Csoki.

Hogy pontosan mi történt, kiderül ma 22:00-kor az RTLII-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top