Sztárok

Boros Lajos: „Időnként agresszív voltam”

Öt hétig feküdt kómában, és lebegett élet-halál között Boros Lajos. Hogy milyen testi és lelki megpróbáltatások elé állította az elmúlt időszak, többek között erről is beszélgetett a Mokka műsorvezetőivel.

Boros Lajos öt hétig kómában feküdt, erről nemrég a Story magazinnak beszélt. A megpróbáltatások azonban nem értek véget, azóta újra műteni kellett a rádióst, de szerencsére javul az állapota. Boros a Mokkában beszélt a műtét okozta megpróbáltatásokról, illetve arról, hogy a viselkedése is sokat változott az elmúlt időszakban. 

„Megvan a feladat, megvan a cél, úgyhogy csinálom” – mondta a rehabilitációról Boros Lajos. „Az, hogy eltűnik öt hét az életedből, az olyan könnyen nem megfogalmazható, nem körüljárható, mert nem hiányzik. Ugyanakkor nyomoztam, kiderült, hogy volt egy olyan korszakom a műtét után, még aludtam, de időnként megtámadtam ápolónőket, meg agresszív voltam, kitéptem magamból a drótokat. (…) Ezeket mások mondták” – emlékezett vissza az rádiós. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top