Mint korábban megírtuk, Kapócs Zsóka nagyon nehezen esett teherbe, végül lombikprogram segítségével adott életet kisfiának. Mint minden anyuka, természetesen Zsóka is félti egy szem gyermekét, ezért egy első hallásra furcsának tűnő orvosi kivizsgálásra vitte el a kis Boriszt.
Zsóka diabetológusa szerint a habzsolási hajlam a szülőktől és a nagyszülőktől is öröklődhet, tehát jó, ha vigyáz az ember. „Nagyon fontos odafigyelni a táplálék mennyiségére, mert a most kialakuló zsírsejtek a baba egész életét végigkísérik majd” – magyarázta a Blikknek Zsóka.
„Az első perctől kezdve figyelek arra, hogy ne cukrozzam a teáját, délelőtt kapja a gyümölcspépet, a sok cukrot tartalmazó gyümölcslevek helyett pedig inkább vizet adok neki, amit szerencsére nagyon boldogan iszik” – árulta el az anyuka.