nlc.hu
Sztárok
Emlékszel az Exoticra? Új énekessel térnek vissza

Emlékszel az Exoticra? Új énekessel térnek vissza

Ki ne emlékezne a 90-es évek legendás zenekarára, az Exoticra? A banda most új felállásban, új dalokkal szeretné megörvendeztetni a közönséget. A zenekar alapító tagjai úgy döntöttek, hogy elbúcsúznak eddigi énekesüktől, Sipos F. Tamástól, és nélküle pörgetik fel az Exoticot.

Ezentúl Márton „Kor” Csaba áll majd a mikrofon mögött, az együttes a legújabb dalát, és a hozzá tartozó klipet már az ő közreműködésével készítették el. A csapat tagjai elmondták, nehéz, érzékeny, de racionális döntést kellett hozniuk az Exotic jövőjével kapcsolatban. „A zenekar határozott tervekkel, egy meghatározott úton szeretne haladni, ami sajnos többször keresztezte Sipos F Tamás 1993 óta épülő szólókarrierjét. Többszöri megbeszélés után sem tudtuk közös nevezőre hozni álláspontunkat, ezért úgy döntöttünk, hogy nem akadályozzuk tovább az énekest szólómunkásságában. Új úton folytatjuk tovább, új irányban, új frontemberrel, de a régi szellemiségben” – jelentettékbe a zenekar alapító tagjai, vagyis Csik István, Tabár István, Tabár Zoltán és Vilmányi Gábor.

Az új énekes, Márton „Kor” Csaba nagy örömmel vállalta a felkérést. „Nagyon hálás vagyok a zenekarnak, hogy rám gondoltak, és mindent meg fogok tenni, hogy ne bánják meg a döntésüket. Remélem, a rajongók is bizalmat szavaznak nekem, és ígérem, nekik sem okozok majd csalódást. Az életben mindent száztíz százalékon csinálok, nem lesz ez másként az Exotic-kal sem!” – mondta el Márton „Kor” Csaba

Az új dal és a hozzá tartozó klip tegnap debütált. Mostantól ezt is hallhatja majd a közönség a zenekar koncertjein a régi nagy slágerek mellett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top