Sztárban sztárt még nem nyerte nő versenyző, idén azonban hárman is bekerültek a döntőbe, és csupán egyetlen férfi versenyez a címért. Ő Freddie, aki többnyire inkább a nézői szavazatoknak köszönheti, hogy eljutott idáig, amit kicsit a zsűri is sajnált, de sokan a közösségi oldalukon is egyetértettek azzal, hogy bármennyire jó Freddie énekhangja, átváltozni, átalakulni nem tudott. Lényegében egyszer hozta a rábízott figurát, amikor annak a hangszíne és a fizimiskája is stimmelt.
Viszont éppen a zsűri megjegyzése az, ami másokat feltüzelt, hogy nekik pedig ne akarják megmondani, kire szavaznak. És csak azért is, hajrá Freddie! Mondjuk, még az óriási rajongók is elismerik, hogy Völgyesi Gabi és Sári Évi az egész műsor során kiemelkedően teljesített, nem a külsejükkel és nem is valami szívhez szóló dallal akartak közelebb kerülni a nézőkhöz, hanem egyszerűen azt tették, amiről a Sztárban sztár szól: szórakoztattak.
Mostanra ezek a gondolatváltások odáig jutottak, hogy az is bunda, ha Freddie nyer, és az is, ha nem. Te erről mit gondolsz?