Eke Angéla ugyan nem lett show-királynő, mégis nagyon boldog, hogy részt vett a Csak show és más semmiben. A legnagyobb tanulság az volt számára, hogy mindenki legyen befogadóbb, hiszen sok versenytársával kapcsolatban ő is előítéletes volt, de ez megváltozott időközben. A színésznő most többek között erről a 10 hétről, a magánéletéről és a nehéz gyerekkoráról is mesélt Tatár Csilla videójában.
„Nekem már megszületni sem volt olyan egyszerű, és az sem volt annyira biztos, és csakis az anyukámnak köszönhetem ezen a földön, hogy megszülethettem, mert rajta kívül senki más nem szerette volna. Nagyon rossza hatások érték az édesanyámat akkor, amikor én magzatként a hasában voltam, és már az is, hogy egyáltalán a világra jöjjek, egy nagy küzdelem volt, ami kihatással van az életemre. Azt érzem, hogy az én mozgatórugóm pontosan innen indul, mert egy picit mindig azt érzem, be kell bizonyítanom az egész világnak, hogy érdemes volt megszületnem” – mesélte Eke Angéla.