Sztárok

Fenekestül felfordult Tóth Lilla Hanna, a Miss Balaton 2018 győztesének élete

Tóth Lilla Hanna élete megváltozott azóta, hogy 2018 augusztusában a fejére került a Miss Balaton korona. Számos modellmunkát és néhány igazán izgalmas hónapot tudhat maga mögött.

Tóth Lilla Hanna nyerte a Miss Balaton 2018-at, ami nagyon sok kötelezettséggel jár. Fotózásról fotózásra ment, éppen ezért már nagyon várta, hogy egy kicsit nyugisabb időszak következzen. A fiatal szépség korán ünnepi hangulatba került, a karácsonyi készülődésben pedig ezúttal hatalmas segítsége is akadt.

Nem kérdés, hogy decemberben már mindenki ünnepi hangulatban van, de akadnak olyanok is, akiket még ennél is korábban magával ragad a karácsony szelleme. Lilla már novemberben ünnepi fényekbe borította otthonát, de nem csak a lakásból, a királynői cím mellé járó új autójából sem hiányozhat a megfelelő dekoráció.

„Nagyon szeretem ezt az időszakot, és nekem jellemzően mindig egy picivel korábban kezdődik az ünnepre hangolódás. Mivel gyerekként katolikus iskolába jártam, így az adventi időszak mindig is különleges volt számomra, a hagyományos vasárnapi gyertyagyújtás azóta sem maradhat el. Így természetesen az adventi koszorú időben az asztalra kerül, de minden apróságot bevetek, hogy egy pillanatra se kerüljön el az ünnepi hangulat. Így például az új autómban is van egy kis harang és egy karácsonyi illatosító” – árulta el Hanna, aki idén kényelmesen indulhat útnak, hogy beszerezzen mindent az ünnepekre. „Egész évben szeretem saját magam elkészíteni az éppen aktuális dekorációt a lakásban vagy az ajándékokat a szeretteim számára, így ez most sem lesz másképp. Emellett a karácsonyi sütemények elkészítése is minden évben az én feladatom, szeretek ilyenkor igazán kitenni magamért, így nem kevés hozzávalóval fogom megpakolni az autót” – mesélte a fiatal szépség.

Tóth Lilla Hanna pedig a tavaszt is nagyon várja, hiszen párjával egy közös külföldi utazással lepték meg magukat karácsonykor.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top