Sztárok

Íme a Miss Balaton 12 döntős szépsége

A Miss Balaton tizenkét versenyzője már gőzerővel készül a szombat esti fináléra. Ám mielőtt a zsűri meghozná döntését, a közönségen a sor, hogy letegye voksát kedvence mellett.

Idén ötödik alkalommal rendezik meg a Miss Balaton döntőjét. Augusztus 4-én este kiderül, Király Lili, Viczián Csilla, Nagypál Krisztina és Rákos Lili után kinek a fejére kerülhet a korona a tizenkét gyönyörű döntős lány közül. A látványos fináléra a versenyzők már napok óta a mentorok és tanácsadók segítségével készülnek, hogy a mindent eldöntő estén a legjobb formájukat mutassák.

Megnézem
Összes kép (6)

„A zsűri a finálén látja majd először a versenyzőket, így ott kell a kisugárzásukkal és magabiztosságukkal lehengerelni őket. Éppen ezért a felkészítőtáborban rengeteget gyakoroljuk a koreográfiát, hogy ott már ne a lépésekre kellejen koncentrálni” – árulta el Horváth Éva, a Miss Balaton versenykoordinátora, aki idén is végig a táborból segít a döntős versenyzőknek a felkészülésben. „Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy a továbbiakra is útmutatást adjunk nekik, így például protokollórán megtanulhatják, hogyan viselkedjenek egy-egy rendezvényen, de a social media világában is igyekszünk nekik jótanácsokkal szolgálni: mire figyeljenek, hogyan használják azt megfelelő módon.”

Megnézem
Összes kép (6)

A tizenkét lány a reggeltől estig tartó felkészülés mellett egy fotózáson is részt vett, ahol Vásony Anna és Ajkai Dávid profi fotósok kamerái előtt állhattak modellt Sugarbird ruhákban. A lányokról gyönyörű fotósorozat készült, kedvencére pedig bárki leadhatja voksát a Miss Balaton Instagram-oldalán elérhető applikáción keresztül, és ezzel hozzásegítheti, hogy idén ő nyerje el a közönségdíjat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top