Sztárok

Bereczki Krisztián elhagyja az Exatlont?

A Bajnokok kolosszusa nagyon nehezen viseli, hogy a tábori lét miatt nem jut annyi élelemhez, amennyire szerinte szüksége volna.

Az Exatlon Hungary Bajnokai nem éppen úgy teljesítenek, ahogy azt előzetesen sokan gondolták volna. Éppen ezért tábori körülmények közé kényszerültek, ahol természetesen az étel is sokkal kevesebb. Bereczki Krisztián itthon nagyon odafigyelt, hogy mindig pontos időben egyen, most azonban nem elég neki, amit kap, ezért elgondolkozott rajta, hogy otthagyja az egész versenyt. 

„Ez nekem nagyon kevés. Gondoltam arra is, hogy itt én befejezem a játékot, pakolok és megyek. A csapatra való tekintettel nem teszem meg. Így viszont nagyon nehéz teljesíteni… Napi két kajával, az sem kielégítő, és minőségben sem olyan, mint amilyennek lennie kellene” – mondta Bereczki Krisztián.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top