Palácsik Lilla és Visváder Tamás: „A halálhíre sokként ért minket”

Takó-Bencze Vivien | 2019. Január 21.
Andy Vajna halálhíre sokakat megrendített: főleg a családtagokat, akik szerint a filmproducer még hosszú évekre tervezett.

Tegnap reggel jött a hír, hogy 74 éves korában elhunyt Andy Vajna. Régóta lehetett hallani többféle betegségről is, de senki nem gondolta úgy, hogy ezek rövid időn belül nagy gondot okozhatnak. A családtagok megrendülten fogadták a hírt – Palácsik Lilla és Visváder Tamás az elsők között értek oda Andy birtokára.

„Ahogy meghallottuk, hogy mi történt, egyből átmentünk – kezdi az NLCafe.hu-nak Visváder Tamás. – Mire odaértünk, már elvitték Andyt, mi pedig körbejártuk a ház minden pontját, őt keresve, annyira hihetetlen volt számunkra, hogy meghalt.”

Azt mondják, nem könnyű feldolgozni a történteket. „Ingadozunk… A halálhíre sokként ért minket. Csak ülünk itthon és gondolkozunk. Sokszor elfog minket egy rossz érzés, de nem teljesen fogtuk még fel” – mondta az újdonsült férj.

„Andy komoly tervekkel élt egész életében, előre 10-20 évre megvolt minden, amit el szeretne érni. A halála utáni forgatókönyvre azonban még egyáltalán nem készült.”

Palácsik Lilla gyakran kikérte sógora véleményét. Állítja, érezte a jelenlétét a házban. „Bementem a konyhába, és egyből eszembe jutott, amit ilyenkor kérdezni szokott: Na, mit eszünk ma, Lilla? Szinte még a fülemben cseng. Múlt héten még a nappaliban ültünk, beszélgettünk, most pedig gyászolunk.”

Exit mobile version