Sztárok

Életre szóló ingyenjegyet ad Beyoncé és Jay-Z. Ezt kell tenni érte

Teljesen új étrendre kell áttérni a nyereményjátékban. A két sztár is igyekszik példát mutatni.

Beyoncé és Jay-Z következő 30 évben esedékes turnéikra szóló koncertjegyeket nyerhet az, aki áttér a vegán, vagyis tisztán növényi alapú étrendre.

A Grammy-díjas énekesnő a héten osztotta meg 123 millió Instagram-követőjével a Greenprint Project nevű kezdeményezéshez kötődő játékot. A projekt arra buzdítja az embereket, hogy csökkentsék az ökológiai lábnyomukat a tisztán növényi alapanyagokból készülő ételekre való áttéréssel.

Beyoncé fogadalma, hogy ezentúl növényi alapú reggeliket fog enni és hétfőnként teljesen kihagyja a húst az étkezéseiből, Jay-Z pedig napi két vegán étkezésre tett ígéretet.

A projektnek Beyoncé személyi edzője, Marco Borges az ötletgazdája, akinek decemberben jelent meg a The Greenprint című könyve, amelyben növényi alapú étrendjét és edzéstervét mutatja be. Az énekesnő és a férje írták a könyv előszavát.

A Science című tudományos folyóiratban tavaly megjelent tanulmány szerint a hús- és a tejtermékek elhagyásával lehetne a legnagyobb mértékben csökkenteni az emberiségnek a bolygóra gyakorolt környezeti hatását. Ezzel az étrendbeli változtatással ugyanis csökkenne a mezőgazdasági területek öntözése, az állatok által kibocsátott gázok mennyisége, az élelmiszer-termelés és -szállítás is.

A versenyszabályzat szerint a játékba kizárólag 18 éven felüli amerikai lakosok jelentkezhetnek. A nyertes két belépőt nyer Beyoncé, illetve Jay-Z egyesült államokbeli turnéira a következő 30 évre. Egy turnén belül egy koncertre lehet felhasználni a belépőket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése