Sztárok

Súlyosan megsérült a magyar olimpiai bajnok

Liu Shaoangot elsodorták verseny közben, három helyen is eltört a bal kézközépcsontja. Valószínűleg műteni kell.

Az olimpiai bajnok Liu Shaoang kézközépcsontja három helyen is eltört, amikor a rövidpályás gyorskorcsolyázók drezdai világkupaversenyének pénteki selejtezőjében elesett.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az 1000 méteres selejtező első fordulójában a lett Reinis Berzins kisodorta az MTK 20 éves sportolóját, aki hiába pattant fel egyből a palánknál, nem tudta folytatni a futamot.

Rögtön kórházba vittek, a röntgen pedig kimutatta, hogy a bal kézközépcsont három helyen is eltört. Sajnos, ez egy ilyen sportág… Maga a szituáció kicsit még mindig bosszant, de nem szabad ezen idegeskednem. És még mindig jobb, hogy a kezem sérült meg, és nem a lábam

– mondta a gipszelés közben Liu Shaoang.

Liu Shaoang az élen áll 1000 méteren a világkupa pontversenyében. Azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy a sérülés mit jelent a szezon további versenyeire nézve. Hazautazik Drezdából, Magyarországon pedig valószínűleg műtétre lesz szükség.

A németországi állomás után jövő hétvégén Torinóban zárul a világkupa-sorozat, majd a világbajnokságot március 8. és 10. között rendezik Szófiában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése