Azóta, hogy megnyerte a ValóVilág 9. szériáját, VV Zsuzsu ideje legnagyobb részét otthonában, Bükön tölti. Elárulta, hiányzik neki a villalét, és még szokja, hogy ismét természetes fény éri, no meg azt is, hogy megismerik az utcán.
A ValóVilág 9 győztese a Fókusznak nyilatkozva elmondta, nem tervezi elherdálni a nyereményét, és bár a lakásvásárlás valóban szerepel a tervei között, egyelőre nem szeretné elkapkodni a döntést. Zsuzsu beszélt a távolabbi terveiről is: mint mondta, a szeptembertől kezdődő iskolai évben mindenképp szeretne leérettségizni, de emellett várja a megkereséseket is.
A fiatal lány továbbra is tartja azt a fogadalmát, hogy senkinek sem ad a nyereményéből, és ebbe a körbe immár Greg is beletartozik annak ellenére, hogy még a játék elején azt ígérte Gregnek, hogy megosztja vele a pénzt. Zsuzsu a Fókusznak elárulta, nehéz döntést hozott, mikor megszegte az ígéretet, de azok után, hogy megtudta, mit mondott róla a srác a háta mögött, nem volt választása.
Zsuzsu a villatársai közül egyedül Erával szeretné tartani a kapcsolatot: azt mondja, kellemesen csalódott a lányban, és most szívesen tölti vele az idejét.