Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Sztárok

Kit szeretett igazán Michelangelo, a zsörtölődő, örökké magányos zseni?

Michelangelo Bounarotti nélkül aligha lehetne elképzelni az olasz reneszánszt. A Medicik karolták fel őt is, ahogyan sok más képzőművészt. Alkotásaiért, kiemelten a négyméteres Dávid-szoborért és a Sixtusi kápolna mennyezetéért rajongtak az emberek, ám folyamatos boldogtalansága megmérgezte őt.

Michelangelo Buonarroti élete nem indult valami fényesen. Szülei szoptatós dajkához adták. Gyerekként Domenico Ghirlandaio freskófestőhöz ment inasnak. Később szárnyai alá vette Lorenzo de Medici, akinek firenzei szobrásziskolájában tanult, de bejáratos volt az udvarba is. Firenze után dolgozott Velencében, Bolognában végül Rómában. A sokat zsörtölődő művész pápai megbízóival és a munkatársaival is hadilábon állt. Családját szerette ugyan, de igazán szoros kapcsolatot velük sem ápolt. Apja nem tartotta sokra a művészetet, azonban rendre megkereste levélben, ha pénzre volt szüksége.

Charlton Heston Michelangelo szerepében az Agónia és extázis című filmben

„S mert szív, felezve, alig-alig élhet,
én egész szívemet átadtam néked;
így maradok, mint ismersz,
egyre csonkább.”

Michelangelo szavai, ahogyan alkotásai is, jól tükrözik a művész lelkivilágát. Az öröm, a boldogság messziről elkerülte őt, de mintha maga Michelangelo is szándékosan távol tartotta volna magától ezeket az érzéseket. Zárkózott ember volt, gyakran kerítette hatalmába a pesszimizmus. Jövőjét többnyire borúsan látta. Ha ma élne, bizonyára olyan ünnepelt művész lenne, aki messziről elkerüli a felhajtást, és a bulvárlapok partijait. Magánéletét féltve óvná, ahogyan tette ezt 500 évvel ezelőtt is. De nézzük a fennmaradt történeteket!

Plátói szerelmek, erős barátságok?

„A baj, mit félek, s a jó, mit remélek,
tebenned, Hölgyem, bájos, büszke, drága,
rejtőzik így; ó jaj, de mindhiába,
hisz többre vágyom, mint amit elérek.”

Michelangelo egy egész életre szóló arcsérülést szerzett egyszer Firenzében, egy irigy társa okozta neki a szobrászműhelyben. Egyes feltételezések szerint ez a sebhely az oka annak, hogy az alkotó nem szeretett nagyon társaságba menni, csúnyának tartotta magát, és kisebbségi érzése is volt. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem esett szerelembe.

Hogy ezek kapcsolatok egyszerű, ám erős barátságon, szereteten alapuló köteléken vagy plátói szerelmen alapultak-e, már nem tudjuk meg, az azonban bizonyos, hogy a Mediciek udvarában ismerte meg Contessinát, aki Firenze urának és mecénásának, Lorenzo de’ Medicinek a lánya volt. Egyes források szerint plátói szerelem alakult ki a dúsgazdag Medici lány és Michelangelo között; bár mély nyomott hagyott bennük, később átalakult őszinte barátsággá.

Diane Cilento Contessina de Medici és Charlton Heston Michelangelo szerepében az Agónia és extázis című filmben

De nem Contessina volt az egyetlen hölgy, aki iránt érzelmeket táplált. Néhány évvel később ismerte meg Marco Aldovrandi szeretőjét, Clarissa Saffit, akit Michelangelo egyszerűen csak tökéletesnek nevezett. Clarissa szépsége rabul ejtette, és a vonzódás kölcsönös volt. Michelangelo verset is írt a nőnek, aki megértő és kedves volt hozzá, ha éppen nála időzött. Merthogy, nem hagyta el Aldovrandit sem. Feltételezések szerint egy harmadik nő iránt is gyengéd érzelmeket táplált a művész. Ő volt az előkelő származású, mélyen vallásos Vittoria Colonna. Michenangelo már 61 éves volt, amikor megismerte, feljegyzéseiben szellemi társként utalt rá.

Nem titkolt vonzalmak

„Nem érek többet nélküled a holdnál,
amely az égbolt éji útjain
csak a leszállt nap fényét veri vissza.”

Számos művészettörténeti írásban ma már egyértelműen kijelentik, hogy a magányosan élő Michelangelo vonzódott a férfiakhoz. Gyakran írt szerelmes verseket, melyekben egészen a XX. századig a hímnemű személyes névmásokat nőneműre cserélték, holott az eredeti verzióban nem így jelentek meg! Furcsa kettősség ez a fenti sorok után, ugye? De miért ne érezhetett volna akár testi, akár lelki vonzalmat mind a férfiak, mind pedig a nők iránt? Michelangelo nem titkolta ugyan, hogy vonzódik a férfiakhoz, de közvetlen környezetén kívül mások nem nagyon tudták ezt. Szerelmei többnyire a munkája során vele dolgozók közül kerültek ki. Műtermében megfordultak a néhány firenzei forintért modellt álló prostituáltak, az önmagukról portrét megrendelő tehetős ifjak és a tanoncok is. Ezek azonban mind be nem teljesült kapcsolatok voltak, állítja megannyi feljegyzés. Sokan pedig csak kihasználták a magányos művészt.

A Dávid-szobor története röviden

A Firenzében található Dávid-szobrot 1501 és 1504 között készítette Michelangelo. Egészen 1873-ig a Palazzo della Signoria előtt állt a négyméteres szobor, majd áthelyezték a Galleria dell’Accademia termébe, jelenleg is itt található. A márványból készült szobor Dávidot ábrázolja, Góliáttal vívott küzdelme idején.

1532-t írtunk, amikor Michelangelo megismerkedett élete talán legnagyobb szerelmével, az ifjú római nemessel, Tommaso de Cavalierivel. Hozzá háromszáznál is több szonettet írt. Kettejük között 40 évnél is több volt a korkülönbség, de ez Tommasót nem zavarta, viszonozta a mester érzelmeit. Michelangelo úgy fogalmazott, hogy megfiatalodik mellette, és a verseken kívül számos rajzzal is megajándékozta Tommasót. Az egyik ilyen a Kleopátrát ábrázoló rajza, melyet később Cosimo de’ Medici követelt a férfitól. Tommaso elküldte a képet, a csatolt levélben pedig úgy fogalmazott, hogy a rajz elvesztése olyan volt számára, mintha egy gyermeket veszített volna el.

Jelenet az Agónia és extázis című filmből

A legellentmondásosabb feltételezés

Sokszor felmerült, hogy Michelangelónak soha, semmilyen testi kapcsolata nem volt, sem nőkkel, sem férfiakkal. Sokan úgy vélik, hogy cölibátusban élte le életét. Az emberi testet viszont, legyen az férfi, vagy női, nagyon is szépnek látta. A Pisai Egyetem egyik kutatója, Elena Lazzarini egy munkájában kifejtette, hogy a Sixtusi kápolna mennyezetén látható erős férfitestek, az izmok, az arcokon tükröződő szenvedély és fájdalom ábrázolása a valós életben történő megfigyeléseken alapul. Lazzarini azt is állította, dokumentált tény, hogy Michelangelo gyakori látogatója volt a római törökfürdőknek és homoszexuális bordélyoknak. Ezt egyébként magától az egyháztól is megkapta 1541 után, amikor az Utolsó ítéletet mutatták be a pápa embereinek. A freskón látható fedetlen férfitestek láttán az egyházi emberek úgy vélekedtek, inkább való a festmény egy nyilvános fürdőbe, mintsem egy szent templomba.

Zárkózott, mogorva zseni? Vagy titokzatos, az érzelmeit nehezen kimutató, de szeretetre vágyó művész? Milyen ember volt Michelangelo valójában? Kérdések maradt csupán. Firenzétől Rómáig, a műveit csodálva talán közelebb kerülhetünk a válaszokhoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top