Feleségével pihenni indult Thaiföldre Sas József, de rosszul lett, és kórházba került, emiatt a hazautat is el kellett halasztania. A tervek szerint a hétvégén érkeztek volna haza, ám egyelőre még a távoli országban erősödik a 80 éves humorista, hogy bírja a repülőutat, amin vele tart egy orvos is – írja a Bors.
Mint a bulvárlap megtudta, októberben egy orvosi vizsgálat után kötelezték a keringési zavarokkal küzdő Sas Józsefet pihenésre a szakemberek. Ugyanakkor a humorista egészségi állapota javulásnak indult, ezért is vágott bele a tengerentúli utazásba.
„Nagyon féltettem az utazástól, a hőmérséklet-különbségtől, de azt mondta, jól fog esni neki a kikapcsolódás” – mondta el kollégája–jóbarátja, Baranyi László.