Molnár Anikó hosszú interjúban mesélt arról a nehéz döntésről, amit tíz évvel ezelőtt kellett meghoznia. Az egykori tévésztár elmondása szerint teherbe esett egy rossz kapcsolatban, aminek következményei a mai napig kísértik.
„Amikor kiderült, hogy babát várok, azt sem tudtam, melyik ujjamba harapjak. Szüljem meg ezt a gyereket úgy, hogy apa nélkül fogom felnevelni – hiszen csak a gyerek miatt nem akartam vele maradni –, vagy pedig vetessem el, és adjak esélyt a későbbiekben egy olyan családi mintának, amiről mindig is álmodtam?” – a realitysztár az utóbbi opció mellett döntött, ma pedig már nem lehet saját gyermeke.
„Mire elég érettnek gondoltam magam a gyerekvállalásra, keresztülhúzta a számításaimat a korai menopauza” – árulta el Molnár Anikó a Borsnak.
„Az abortusz rossz élmény volt. Az orvosra haragszom. Amikor a művi vetélés előtti utolsó ultrahangos vizsgálaton voltam, arra kértem, hogy halkítsa le a gépet, ne kelljen meghallanom a magzat szívhangját. A doki azonban nem teljesítette a kérésemet – az megrendítő élmény volt, évekig kísértett” – tette hozzá Anikó, aki korábban úgy nyilatkozott, egyszerűen nem szeretne gyereket.