Sztárok

Nagy Ervin összeverekedett valakivel a nyílt utcán

Kis híján pórul járt a színész, mikor az utcán egy bántalmazott nő segítségére sietett.

Nagy Ervin saját elmondása szerint egy ismeretlen nő és kisfia védelmére sietett Budapest utcáin, mikor egy férfi inzultálta őket. A színész szavai szerint a Katona József Színház előtt történt a felkavaró jelenet. „Egy úr teljes erőből fellökött egy anyukát, és vele együtt a hatéves gyerekét (…) Odamentem hozzá, beszéltem vele egy kicsit, mondtam neki ezt-azt, aztán el akartam lépni, és torkon vágott” – mesélte a színész.

Nagy Ervin bevallotta, ekkor elszaladt vele a ló, és nem reagált megfelelően. „Még dolgom van az életben azzal, hogy a bennem felgyülemlett feszültséget jól adjam ki magamból. Most megrugdaltam valakit, mert fellökött egy gyereket meg egy nőt. Vagy tizenkétszer belerúgtam” – árulta el Nagy Ervin, aki valóban képes megverekedni az igazáért.

A színész a Borsnak hozzátette: azért reagált így, mert többször látta hasonló helyzetben a saját apját, és ez nagy hatással volt rá. Szerinte a gyerekeknek is fontos megtanítani, hogy „ne lavírozzanak az életben, hanem álljanak ki magukért”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top