nlc.hu
Sztárok
Baló György az ikerlányai miatt maradt együtt volt feleségével

Baló György az ikerlányai miatt maradt együtt volt feleségével

Baló Györgynek két lánya volt mindig is a legfontosabb, és az ő érdekeiket tartotta szem előtt – írja a BEST.

Hétfőn érkezett Baló György halálhíre, ami sokakat sokkolt – a szerda esti Televíziós Újságírók Díjátadóján is megemlékeztek a legendás tévésről. Baló három hónappal ezelőtt jelentette be, hogy szünetelteti a műsorát, hiszen nincs jól, a legrosszabbra viszont senki, még a családtagjai sem számítottak. A magánéletét mindig a háttérben élte, most azonban napvilágra került egy-két titok. 

Baló György és Morvai Krisztina életében az hozott nagy törést, hogy az ügyvéd egyre jobban belefolyt a politikába, a tévés pedig elhatárolódott feleségétől, de nem egyik pillanatról a másikra futott zátonyra házasságuk – írja a lap. 

A gyerekeknek az a legjobb, ha mindkét szülő neveli őket, de életvitelszerűen már nem élünk együtt. Egy házban két külön háztartást vezetünk

– mondta Morvai Krisztina, akit az ikerlányok a válás után is összetartottak Baló Györggyel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top