Sztárok

VV Zsófikának minden eltűnik a szájában

Gyakorlatilag a semmiből került elő tavaly, év végén, az egykori VV Zsófika, aki mesélt a plasztikai műtétekről, a sztriptíztáncosi karrierjéről és a terveiről. Most pedig újra láthattuk, és nagyot ment a Gyertek át! legutóbbi adásában – mintha a pillecukor kihívásra készült volna egész életében.

VV Zsófika hét év után döntött úgy, hogy átlagosabb életre vágyik és a go-go táncolás után beállt egy céghez adminisztrátornak.

„Nem azért hagytam abba, mert kiégtem (…) ” – mesélte a Gyertek át! felvételén, és hozzátette, hogy már most unja a jelenlegi munkáját. 

VV Zsófika, vagyis Szabó Zsófi(ka) a Gyertek át! adásában

Nem szégyellős lány, élvezte, hogy éjszakánként megmutathatta magát, szóval már nem az a kis szende szőke, ahogyan a Való Világban eltöltött 65 nap alatt megismertük. Ahogy korábban mesélte, nemigen jött be neki a valóságshow, ezért végül külföldre ment egy időre dolgozni, mert csak így tudta azt az életszínvonalat megteremti magának, amire vágyott. Sokszor hangsúlyozta, hogy csak táncolt, mást nem vállalt be.

GIF
VV Zsófika a Való Világban

Nagyon élvezte az elmúlt hét évet, nem akarta letagadni a Gyertek át!-ban sem, és az sem zavarta, hogy az adás alatt Sebestyén Balázs és a többiek is cukkolták a korábbi munkájával. Például a pillecukor párbajon, amikor lazán pakolta be az édességet a szájába. Saját csapattársa, Gombi mélytoroknak nevezte, VV Csoki elégedetten nyugtázta, hogy Zsófika nem az a fajta, aki bármit kiköpne, VV Béci szerint a lánynak előny volt, hogy Ausztriában táncolt, a műsorvezető pedig megjegyezte: „Minden eltűnik a szájában.”

Itt visszanézheted, VV Zsófika mit adott elő a pillecukorral: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top