Sztárok

Verebély Iván szívelégtelenséggel került kórházba

Verebély Iván szívelégtelenség miatt öt hétig volt a Honvédkórházban. Azt mondja, mikor mentővel kórházba szállították, már alig kapott levegőt.
verebély iván szívbetegség

„Kifogtam egy szívelégtelenséget és a legsúlyosabb tüdőgyulladást egyszerre. Már az utóbbi is az a fajta volt, amit hatvan felett nem szokás túlélni” – nyilatkozta Verebély Iván a Borsnak. A színész hozzátette, miután mentővel beszállították, öt hétig feküdt a Honvédkórházban. „Majd egy liter vizet csapoltak le a tüdőmből. Szívelégtelenségem volt, amitől két billentyűm tönkrement.”

Verebély Iván beszélt arról is, az életét egy olyan professzornak köszönheti, akit fiatalkorától kezdve ismer. „Életveszélyes állapotban voltam, de Kiss Róbert professzor mindent megtett, hogy felgyógyuljak.” A színész interjújában elmondta, bár ma már sokkal jobban van, sőt még a szerepeit is vissza tudta venni, a kötelező ellenőrzés során nem biztatta túl sok jóval orvosa.

„A napokban voltam a professzor barátomnál kötelező ellenőrzésen. Nem biztatott sok jóval: két szívbillentyűm is rosszul működik, az aortám meszes, de a szívműtét az én koromban már nem jó ötlet” – mondta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top