nlc.hu
Sztárok

Gyászol Nyertes Zsuzsa

Nyertes Zsuzsa könnyezve beszélt az elhunyt Verebély Ivánról

Nyertes Zsuzsa és Cserna Antal a Mokkában emlékeztek a színészre.

Verebély Iván méltósággal viselt betegség után életének 83. évében elhunyt – a szomorú hírt a Centrál Színház jelentette be a közösségi oldalán tegnap délután. A színész óriási népszerűségnek örvendett, egykori kollégái is csupa jó dolgokat mondtak róla. Sokan gyászolják, többen a közösségi médiában, Nyertes Zsuzsa és Cserna Antal pedig a Mokkában beszéltek arról, milyen nagyszerű ember volt.

A színésznő elárulta, Verebély Iván annak idején egyből a szárnyai alá vette, az első közös darabjukban apa-lánya párost játszottak. „Ő volt a pótpapám. Nagyon szeretett engem és én is imádtam őt. Utoljára, amikor a műtétjére ment, akkor felhívott, és mondhatni, elbúcsúzott. Én csak mondtam neki, hogy sikerülni fog, hiszen dolga van itt, és hát tegnap értesültem róla, hogy meghalt. A műtét jól sikerült, de sajnos utána hirtelen rosszabbodott az állapota. Tegnap beszéltem Verebély Mónikával, ő elmondta, hogy a családja körében hunyt el, nagyon nagy szeretetben” – mesélte a TV2 kamerái előtt Nyertes Zsuzsa, aki elsírta magát a mondandója közben. 

Cserna Antal úgy emlékszik rá, mint aki mindig, mindenkinek segített, mindenről tudott, és mindenkit támogatott. Amikor a színész utoljára beszélt vele, akkor érezte a hangján, hogy nincs túl jól. A hangján azt érezte, hogy nem gondolkodik a helyzetéről túl pozitívan. 

nyertes zsuzsa

Nyertes Zsuzsa (Fotó: TV2)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése