Sztárok

Scherer Péter: „Kivágtam papírból egy félasztalnyi autót”

Színész, de nincs róla papírja. A Jászai Mari-díjával már mehetne kőszínházba is, de a Nézőművészeti Kft.-ben azt csinál, amit szeret. Rövidesen egy vadonatúj dramedy főszerepében láthatjuk. Nagyinterjú.

Zalában szerepeltetek a napokban, négyszer is játszottátok Kovács Krisztiánnal A gyávát. Ez az előadásotok mióta van műsoron?

Nyolc éve megy, és túl vagyunk a 370. előadáson.  Nagyon betalált a heroinfüggő fiú története, amit elsősorban középiskolákba viszünk, de játsszuk a Thália Színház Arizona Stúdiójában is. Én alakítom a fiú apját, s mindig van velünk egy addiktológus is, tehát az egyórás előadást ugyanennyi feldolgozó beszélgetés követi. Hogy tabutémáról szó van – az már önmagában jó, de a legigazibb az, amikor a középiskolások a szüleikkel együtt jönnek, mert felkavarjuk előadásunkkal az állóvizet. A kedvenc történetem az, hogy az egyik előadás után egy anyuka feltette a kezét, s elmondta, hogy azért van itt a férjével, mert kb. két hete abban a gimnáziumban játszottuk A gyávát, ahová a két gyereke jár. Mindketten látták, és este a vacsoránál a darab kapcsán egy olyan beszélgetés alakult ki életcélokról, arról, hogy mi a dolgunk itt a földön stb., ami azelőtt sohasem.

És nem ez az egyetlen előadásotok a Nézőművészeti Kft.-vel, ami ennyire érzékenyen érint nagyon fontos és nehezen megbeszélhető területeket.

Ez az ifjúsági program nekem a Klamm háborúja című monodrámával indult, ami egy tanár szétesésének a története egy diák öngyilkossága kapcsán. Persze nem tudtuk, hogy ez egy program lesz, hanem úgy kezdődött, mint ahogy a fél tégla az ember fejére esik, amire Bulgakov azt mondja a Mester és Margaritában, hogy véletlenül nem szokott az ember fejére esni a fél tégla. Hát nekem a Klamm a fejemre esett, ezek szerint nem véletlenül… Ezután jött A gyáva, azután megcsináltuk a Vakság című előadást, ami kifejezetten egy érzékenyítő, másságelfogadásos darab, amelyben egy lány a látásának az elveszítéséről beszél.  Utána megcsináltuk az Ady-Petőfit, ami úgy lett egyébként, hogy sétáltunk fel a gimnáziumban a folyosón, és az összes nagy magyar költő képe kint volt a falakon. Épp A gyávát játszottuk, s elkezdtünk hülyéskedni azzal, hogy abban a civil modorban, ahogyan A gyáva kezdődik, mi lenne, ha csinálnánk egy darabot, ami úgy kezdődik, hogy bejön valaki és azt mondja:

Jó reggelt kívánok, Petőfi Sándor vagyok, 1823. január 1-jén születtem Kiskőrösön.

Én akkoriban felolvasószínházban olvastam egy Ady-prózát, aminek az a címe, hogy Petőfi nem alkuszik. Abban van egyirányú kommunikáció a két költő között, hiszen Ady egy nyílt levelet ír Petőfihez, amire persze Sanyi nem tudott válaszolni, volt köztük egy kis korkülönbség. Hasonló a két költő életútja, ez lehetőséget adott a párhuzamos életút megcsinálására. Vendégként kortárs költőt viszünk, tehát a gyerekek találkozhatnak egy igazi költővel, aki el tudja mesélni, hogy milyen ma költőnek lenni. Egyébként általában azt mondják, hogy ma költőnek lenni vicc. Ady és Petőfi rocksztárok voltak a maguk idejében! Kifejezetten egészségnapra ajánljuk A kézmosás fontosságáról szóló darabunkat, amelyben egy ÁNTSZ-es orvos és egy baktérium szerepel. Tudunk vinni hozzá egy infektológus szakorvost, akivel lehet beszélni egészségmegőrzésről, védőoltásokról, HPV-vírusról és mindenről, ami a fiatalokat érdekelheti. Van még a Soha, senkinek a családon belüli erőszakról, amelyben a nagypapa kikezd a 15 éves kislánnyal. Ehhez egy érintett, Takács Hajnal a beszélgetőpartner, aki könyvet írt a témából. A legújabb darabunk a Hét nap, amiben van egy dagi csaj, aki helyes, aranyos, bájos – rettenetes családi háttérrel, és kikezdik az osztályban a szép, vékony lányok, akik közül a fő bántalmazó ugyanúgy egy rettenetes családi háttérrel él – egy bántalmazó apukával. Tehát mindkettejük helyzete rossz, csak az egyikből áldozat lesz, a másikból bántalmazó. E két utóbbi darab regényadaptáció, ezeket dramatizáltuk. Az ifjúsági programunk további 5 előadását Gyulay Eszter dramaturggal közösen fejlesztettük, sokszor a színészek is beleteszik az improvizációikat.

Scherer Péter

Fotó: Neményi Márton

Nagyon komoly empátia kell az említett témákhoz. Mindig is benned volt ez az erős szociális érzékenység?

Nem. Erre mondtam a téglát az előbb. Hogy ezt akár lehetne véletlennek is nevezni. Hiszen a Klamm háborújába én úgy kerültem bele, hogy Novák János, a Kolibri igazgatója egy háztömbben lakik velem, összefutottunk a sarkon, és azt mondta: de jó, hogy látlak, Pepe, van nálam egy német darab. Az a színész, akinek lefordíttattam, túl fiatal ehhez. Lesz most egy felolvasószínházi est, nincs kedved elolvasni? Mondom: dobd be a postaládába. Elolvastam, és nagyon tetszett. Kai Hensel írta, kortárs német író, a színdarab Németországban nagyon sikeres, 10 előadás fut párhuzamosan belőle. Olyan jó lett a felolvasásom, hogy János felhívott: mikor van neked időd? Mondtam: soha. Jó, akkor csináljuk meg rendesen. Több mint 10 éve játszom, túl a 290. előadáson. Bebarangoltam vele fél Magyarországot. Képzeld el, van a darabban egy „old school”, rendes naplóm, s abba én beírok mindig az óra elején, s mindig azt, hogy hol, mikor, hányadik előadást játszom éppen. Én ezzel megnyertem az egri monodráma-fesztivál egyik fődíját, mire az egyik lengyel zsűritag meghívta az előadást Wrocławba, ahol Európa legnagyobb monodráma-fesztiválját rendezik, és ott a három fő díj egyikét elvittem, és nyertem még három meghívást: Kaunasba (Litvánia), Belgrádba és Trencsénbe. Kaunasban és Belgrádban is fődíjat nyertem vele. Ehhez az előadáshoz van litván, lengyel és szerb felirat is PowerPointban.

Honnan tudják meg az iskolák, hogy lehet téged, illetve titeket hívni?

A honlapunkról, de én nagyon hiszek a suttogó propagandában… Most mondok két dolgot. Az egyik, hogy tavaly játszottuk A gyávát a Teve utcai rendőrségen rendőröknek és a Kábítószer Egyeztető Fórum (KEF) prominens vezetőségének. Nagyon jól sikerült, minimum 25 újabb meghívás jött rá, s ezeket már nem is az iskolák fizetik, hanem a KEF adja ajándékba a suliknak. A másik most Zalában történt: ott van egy Zala megyei tankerület, ahonnan szintén látta valaki A gyávát. Beadott egy pályázatot, és 4 iskolát megajándékoztak az előadásunkkal. Mert mi ugyan nem sok pénzt kérünk, de néha egy iskolának még az a kevés is sok. Ahol WC-papírra nincs pénz, ott a színház másodlagos tud csak lenni. Most a szereplésünket megnézték az iskolaigazgatók is, és máris kérték az Ady-Petőfit. A múlt héten csak A gyávát ötször adtuk elő érzékenyítő beszélgetéssel. Ilyenkor már csak az a kérdés, hogy az én gyerekeimmel ez alatt az idő alatt ki fog beszélgetni ugyanezekről a dolgokról.

Ez tényleg jó kérdés. A gyerekeidre mennyi idő jut ahhoz képest, hogy mennyit foglalkozol akár a szerb gyerekekkel is?

A feleségem, Viki főállású anyaként fantasztikusan menedzseli a családot, rengeteg időt tölt a gyerekekkel, és ezzel biztosítja azt a hátteret, amiben megtehetem, hogy ilyen sokat dolgozom. Például most ezt a hétvégét kiharapom a családom számára. Van két nagylányom – 23 és 21 évesek, mindkettő egyetemista, Fruzsi az ELTE spanyol-norvég szakára jár, Bori pedig az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karára. Marci 12 éves, 6. osztályos. Például most a kedvenc olasz étterem-kávézómban beszélgetünk, s ide jövünk majd ebédelni a feleségemmel és a lányaimmal. Este Marcival pedig pasis estét tartunk, a Flipper Múzeumba szeretne menni. Az óriási. Egy pincehelyiség, ahová összegyűjtötték a világ összes retró flipperét – 50-es évek amerikai flipperjei, meg őrületes cuccok, kb. 200 flipperrel lehet ott játszani. Állítólag Európában egyedülálló gyűjtemény, Marci imádja. Utána még beesünk egy burgereshez, holnap meg mindannyian megyünk vidékre rokonokat látogatni, szülinap stb. Kevesebbet vagyok a családdal, mint ami jó lenne, de igyekszem jó programokat kitalálni. Például a húsvétom szabad, a villányi borvidékre megyünk, ott tojik majd a nyuszi. Vagy februárban két hétre kiharaptam magam, mondjuk ez nem volt fájdalommentes, ennek a színházak és az egyeztetők, művészeti titkárok nem szoktak örülni. A családdal New Yorkban voltunk egy hétig, és ilyeneket néztünk, hogy kosármeccs, színház. Megnéztük a világ legnagyobb dinócsontváz-kiállítását a Természettudományi Múzeumban, ahol az Éjszaka a múzeumban című film játszódik, de voltunk például vasárnap délelőtt Harlemben egy gospel misén, voltunk a MOMA-ban, s utána Dominikán egy teljes hétig a lábunkat lógattuk. Ritka áldott pillanatok voltak!

Scherer Péter

Fotó: Neményi Márton

Úgy látom, szereted az élményeket habzsolni és a gyerekeiddel is megosztani.  Mi a gyerekeidnek szánt legfontosabb üzeneted?

A legfontosabb az, hogy élni jó. Mindig azt szokta mondani A gyáva után az addiktológus barátunk, hogy aki rákattan valamilyen szerre, az mindig annak az űrnek a kitöltése, hogy gyerekkorban nem jól szerették, nem foglalkoztak vele, vagy nem jól foglalkoztak vele, mert ráerőltettek valamit, amire nem volt kíváncsi, s nem tanították meg neki azt, hogy szeresse magát és az életet. Tehát először is azt mondom a gyerekeimnek, hogy ezermillió jó dolgot lehet csinálni. Én nagyon szeretek kirándulni. Nagy bringás vagyok, most is biciklivel jöttem ide, a nyárra is tervezünk biciklitúrát – Somogyi-dombság, Kis-Balaton –, és visszük az összes kis unokatesót, s akkor lesz vadkempingezés, nomád főzés. Érted, nemcsak ez a top luxus, hogy elutazunk, s akkor eszed az all inclusive-ot, hanem én egyszerűen imádom, amikor a faluban Piroska nénitől veszünk 2 kiló krumplit meg egy darab szalonnát, s abból megcsináljuk a paprikás krumplit.

Neked ki tanította meg, hogy élni jó?

Nyilván a szüleim. Anyukám egy nagy életigenlő. 88 éves, imádja a Balatont. Van egy kis házunk Tihanyban, amit még apu épített, és anyu fél éven keresztül arra vár a négy fal között a lakásában, hogy majd oda lemegy. Meggyőződése, hogy a Balaton vize gyógyít, és meg is gyógyul tőle. A strandi büfében van a partról egy széles látószögű fotó, és a középső lépcső mellett ott ül anyám a fotón, mert ő hozzátartozik a strandhoz. Apu – sajnos már nem él – teljesen más, ő egy régi vágású polihisztor volt. Az egyik bátyám egyik barátja azt mondta róla, hogy Józsi bácsi kilencszázkilencvenkilenc mester, mert a sporthoz nem ért, különben ezermester lenne. Ehhez képest apám elvett egy tesitanárt, aki az anyám. Apám a veszprémi piarista gimnáziumban érettségizett kitüntetéssel. A miskolci egyetemen végzett mint bánya-gépészmérnök. Amikor a Műegyetemre jártam, a másodéves mechanikaszigorlatomat jobban megírta volna 30 év szünet után is, mint én. Emellett vágta Bachot, Haydnt, Mozartot, Beethovent. A Játék és muzsika 10 percben mindennap szólt a konyhában, és ő ott csendes magányában az ebéd közben megnyerte. Fruzsi lányom, aki imád olvasni, a szobájában meglátta a latin költők – Vergilius, Tacitus, Horatius – verseinek gyűjteményét, és leemelte a polcról. A kötet most már az ő polcán van. Apám latinul idézte őket… És ha a Skodánknak a dugattyúja kicsit kilazult, akkor gyűrűt cserélt benne. Azt nem tudom, vágod-e, hogy 3600 darabra kellett szétszedni az autót, és össze is rakta. Én is szeretek buherálni, az első franciaágyunkat én építettem, mikor összeházasodtunk a feleségemmel. Meg építettem a Műegyetemen az egyik barátommal egy kávézót, amiben az asztalok és a székek nagy részét, a pultot különböző lopott faanyagokból mi raktuk össze. A fiamnak a farsangi jelmezében is segítettem. Mikor kitalálta, hogy egy verdának szeretne öltözni, akkor kivágtam papírból egy félasztalnyi autót. A közepe lyukas volt, abba bele lehetett állni, és egy hózentrógerrel fel lehetett venni.

Volt színész a családban?

Színész nem volt, odáig nem merészkedett senki, hogy ezt a döbbenetes marhaságot (!!) válassza életcélul, de anyai ágon több olyan ember volt, anyukám is, aki imádott szerepelni.

Te mikor tudtad, hogy ezt a „döbbenetes marhaságot” fogod csinálni?

Ötödikes voltam, mikor a magyartanárom kezembe adott egy Karinthy-novellát, s elindított az iskolai Ki mit tud?-on. Ez volt a Földrajzóra 2852-ben, amivel nemcsak az iskolai, de az ajkai városi Ki mit tud?-ot is megnyertem. Ki se látszottam a földből, de dőltek a röhögéstől. A kisagyba úgy bejött, hogy ez jó dolog. És innentől kezdve 6.-ban, 7.-ben és 8.-ban is megnyertem a városi Ki mit tud?-ot. Utána elmentem a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium fizika tagozatára, erős osztályunk volt, kilencen orvosok lettek. Négy évig nem foglalkoztam semmivel, de a végén mégis a Színművészetire adtam be a jelentkezést. A suliból Lengyel Feri barátommal – azóta ő is színész lett – mentünk, s mindkettőnket az első rostán kirúgtak. Feri elment Kaposvárra segédszínésznek, pár év múlva felvették a Színművészetire, én pedig az egyik barátommal jobb híján a BME Építőmérnöki Karára kerültem. Ezúton szeretnék köszönetet mondani az összes barátomnak – olyan 30-35 embernek –, akik segítettek nekem ezt elvégezni! (ha-ha)

Scherer Péter

Fotó: Neményi Márton

Foglalkoztál valaha a szakmáddal?

Nem, mert már az egyetem alatt elkezdtem egy amatőr színpadban játszani, majd elmentem az ELTE-nek egy alkotótáborába Csillebércre, s ott megismerkedtem Somogyi Istvánnal, aki a Szkénében vezette az Arvisura Társulatot. 12 évet töltöttem ott, ezek voltak az én színészi inaséveim. Játszottuk a Szentivánéji álmot, a Mester és Margaritát, Rejtő Jenőt – százas szériákban. A kritikák dicsérték a csapatot, de az egyes színészeket nem. Pedig itt játszott Pintér Béla, Schilling Árpád, Péterfy Bori, Terhes Sanyi, Horgas Ádám, akik mára mind megcsinálták a maguk karrierjét. S aztán nekem jött egy másik Szentivánéji álom-felkérés, amiben találkoztunk Mucsi Zolival, és 1995-ben ez hozott egy nagy szakmai, kritikai és mindenféle ismertségi és elismertségi áttörést. Az előadást az Új Színház Stúdiójában kezdtük el játszani Székely Gábor igazgatósága alatt, később került be az alakuló Bárka Színházba. A mesteremberekből alakítottam Orrondit, akiből beszédhibás Béla lett. Két díjat is kaptam rá.

Úgy érezted, itt áttörtél egy falat?

Ez nem volt kérdés. 12 évig az Arvisurában nem szinkronizáltam, nem voltam rádióban, tévében, nem láttam mozikamerát, csak a saját társulatunkban játszottunk. Onnantól kezdve minden beindult.

A Színművészetit elvégezted?

Nem.

Érzed ennek hiányát, valaha is számonkérte rajtad valaki?

Nem, de az is igaz, hogy nem tartozom olyan kőszínházi társulathoz, ahol az ún. papírkvóta számít. De mivel én már Jászai-díjas vagyok, s ez állami kitüntetés, ez kiváltja a diplomát, ezzel már magába ölelt a szakma.

Aki személy szerint is magához ölelt benneteket Mucsi Zolival, az Jancsó Miklós volt.

Miki bácsi a Szentivánéji álomban látott bennünket. Akkor tervezte a Nekem lámpást adott kezembe az úr Pesten című filmjét, aminek a legérdekesebb sztorija – persze ez csak úgy félig igaz –, hogy ez Szent Péterről szólt volna, aki lejön Budapestre, és megnézi, hogy mi van itt a rendszerváltás után. Jancsó eredetileg ezt Marcello Mastroiannival, majd miután ő meghalt, Vittorio Gassmannal szerette volna játszatni, hiszen ő Itáliában dolgozott 12 évig. Végül is nem jött össze, de valaki mondta neki, hogy nézd meg ezt a két hülyét a Szentivánéjiben. Kapával azt szoktuk mondani, hogy Jancsó Miklóstól mi úgy kaptuk ezt a szerepet, hogy Mastroianni meghalt, Gassman beteg volt, mi meg olcsók voltunk és ráértünk, s tulajdonképpen tőlük örököltük ezt a két szerepet. Más is lett a film, Szent Péter már nem jött többet például! (ha-ha)

Viszont igen népszerűvé tette a Kapa–Pepe-párost.

Igen, de hozzátartozik az igazsághoz, hogy Szomjas György előbb talált meg minket filmre – Grunwalsky Feri operatőrrel csinálták a Gengszterfilmet, ami két magyar rablógyilkos története, s ezért mi meg is nyertük a Filmkritikusok díját a legjobb férfi alakításért.

A pályádon jól látható stációk vannak, amik mindig dobtak rajtad. A következő ugrásod a Krétakör volt.

Nagyon fontos állomás volt nekem, mert Schilling Árpád egyesíteni tudta a munkamódszerében mindazt, amit az Arvisurából hozott: improvizáció, nagy földlabdával kiásni valami történetet, közösen fejleszteni egy táborban, leköltözni vidékre, s ott nagyon koncentráltan, akár napi húsz órában elmélyülni egy témában. És ezt a módszert tudta ötvözni egy olyan szituációelemzéssel és egy olyan rendezői profizmussal, amit ő Székely Gábortól és a Színművészeti Egyetem nagy mestereitől tanult mint rendező szakos hallgató. És olyan színészekkel dolgozott, mint Csákányi Eszter, Gyabronka József, Mucsi Zoli, a fiatalok közül Láng Annamari, Sárosdi Lilla, Katona Laci, Terhes Sanyi. Általában csak kisebb szerepeket játszottam, de nagyon sokat tanultam itt, Árpáddal és a Mundruczó Kornéllal való további munkák meghatározóak voltak az én gondolkodásomban és fejlődésemben.

Fotó: Neményi Márton

De ennek is vége lett 2008-ban, és akkor alapítottátok a Nézőművészeti Kft.-t.

Akkor azt mondtuk: annyi mindenkinek toltuk már a szekerét, most toljuk meg a sajátunkat. Ehhez az kellett, hogy Árpád megváltoztatta a Krétakört, levette az egész repertoárt, de a Nézőművészeti Főiskola című előadás játszásához ragaszkodtunk, ami bár a Krétakör égisze alatt ment, de mégiscsak a mi sztorink volt Kapával, Katona Lacival és Tasnádi Istvánnal.  Megcsináltuk a nonprofit közhasznú minitársulatot, amivel lehet pályázni, produkciókat létrehozni stb. Az első előadás A fajok eredete volt – szintén Tasi írta. Ez ma már túl van a 150. előadáson. Elkezdtük a közös gondolkozást Gyulay Eszter dramaturggal, elkészült A gyáva, Kovács Krisztiánt, aki a drogos fiút játssza, beolvasztottuk magunk közé. Jelen pillanatban 15 futó előadásunk van, amiből 7 ifjúsági és 8 felnőtt darab. A legutolsó friss bemutatónk, amit Bérczes Laci rendezett, a Jó éjt, szomszéd! című kortárs amerikai darab, amit a Tháliában játszunk. Van egy előadás a Karinthyban, amit én rendeztem, a Piszkosak, a B32-ben a Testvérest és a Szkénében a Don Quijote, A fajok eredete és 3 Háy-darab is. Ez a Nézőművészeti Kft. a közös kreativitásnak egy olyan táptalajt ad, hogy vendégekkel kiegészülve képesek vagyunk arra, hogy saját ötleteket megvalósítsunk, és nem az van, hogy mikor nincs meló, várja mindenki, hogy csörögjön a telefon. Tehát például három éve azt mondtam a társulatnak: erről a médiáról, erről a mocsokról, ami ömlik ránk a tévéből, jó lenne csinálni egy darabot. Legyen ez egy zenés esztrádműsor, s kicsit alteros, társadalomkritikus módon körbejárná ezt az őrületet. Van kedvetek? Van. Ez lett az Ezt rád! – s azóta 70-szer játszottuk, telt házzal megy a Szkénében.

És egyéb társulatoknál is föllépsz, filmekben is láthatunk.

Játszom a Centrál Színházban vendégként a Pletykafészekben, a Kolibriben a Klamm háborúja mellett a Mario és a varázslóban én vagyok Cipolla. Ez egy olyan szerep, amit sehol senki más nem osztott volna rám, de Bagossy Laci rendező ezt megtette, óriási élmény nekem. A Tháliában megy a Mulatság előadásunk, ami most húszéves, és túl van a 360.-on Bérczes Laci rendezésében. A filmek közül a legutóbbi a Most van most  – ebben egy pici epizódszerepet játszom, de szerettem például a Kincsemet  vagy a Valami Amerika 3-at is.

A legutóbbi nagy sikered, amit a nem színházba járók is láthattak, a Válótársak című tévésorozat volt az egyik piacvezető csatornán.

Három év alatt 130-140 napot forgattam egy hármas főszerepben Stohl Andrással és Lengyel Tamással – egy jó színvonalú produkcióban. Ennek vége lett, de Köbli Norbert, aki annak a forgatókönyvét írta, azt mondta nekem: „ Figyelj, Pepe, én írok rád egy sorozatot.” „Ne fogd vissza magad, Norbi” – mondtam neki. Az ötletet nem mondhatom el, de egy családi dramedy lesz – a dráma és a komédia között félúton, hogy lehessen sírni és nevetni is rajta, legyenek igazi konfliktusok, amikkel egy család menedzselését csináló apa szembesül az életben. Ha minden igaz, a tavasz végén indul a forgatás.

Mit gondolsz, miért hívnak téged ilyen sikergyanús munkákra?

Olcsó vagyok.

Ez nem elég!  Talán azért, mert közvetlen és humoros vagy?  A humor nem jön mindenkiből…

Szerintem ez genetikus. Persze lehet ezt tanulni, például néha azon veszem észre magamat, hogy használom Kapa fordulatait. Tényleg van bennem valami – és ez színészileg jó, magánemberként már nem feltétlenül –, hogy hozzá tudok hasonulni a környezetemhez.

Scherer Péter

Fotó: Neményi Márton

Fontos, hogy érezd a környezetedből a pozitív visszajelzéseket?

Nagyon fontos, sajnos. Szerintem a színészi pályára mind szeretethiányos emberek mennek. Egyrészt bebizonyítani a világnak, hogy én tudok valami olyan különlegeset csinálni, ami nektek tetszik, másrészt, hogy ti is azt gondoljátok rólam, amit én magamról. Nekem 15 évig tartott, hogy ez fedésbe merüljön, a Szentivánéji álomnál történt meg. Mázli, hogy ezt a hitemet nem adtam fel odáig. És nem tudom, mi történt volna, ha a Színművészetire elsőre felvesznek. Lehet, hogy elszálltam volna, vagy ízlésben egész mást csinálnék. Nekem nagyon kellett a bozótharc vagy Jancsó Miki bácsi finomsága, a Mundruczó–Schilling-vonal. Rengeteget tanultam tőlük és Mucsi Zolitól; a Nézőművészetiben a velem dolgozó színészektől is a tőlük tanultakat kérem számon.

Most harmóniában vagy magaddal, van „fedés”?

Igen, de kezdek öregedni, s ez nem a legjobbakat hozza ki belőlem. Észreveszek magamon kicsit morózus, rosszkedvű megnyilvánulásokat. Az utcai közlekedésben el tudom veszíteni az agyamat egy perc alatt, ha valaki bumburnyák, és néha én is az vagyok. Az ember szeretete újabb és újabb titkokat kell hogy feltárjon előtted ahhoz így közel hatvanévesen is, hogy te akarj erről mesélni. És ezt a szeretetet, na, ezt lehet nagyon könnyen elveszíteni, és azt mondani: te, én inkább lemegyek a Balatonra pecázni. Ezért van az, hogy a 70-80 éves színészekben már nincs akkora vágy. Én ezt érzem most, hogy az ember szeretetét kell ébren tartanom magamban, és ez nem olyan könnyű.

Nem lehet, hogy belefáradtál egy kicsit ebbe a sok munkába?

Biztos van ez is, meg kell az új inspiráció, olyan, amit még nem csináltam. Nekem ösztönző például az ifjúsági program vagy a tanítás a Színművészetin és a Keleti István Művészeti Iskolában. Szeretek rendezni, mert az egy komplex színházi gondolkodás, s az nekem nagyon tetszik. Vagy imádom az animációs szinkronizálást, már a második évada jön Kufliknak. A már megjelent hangoskönyvben és DVD-n 20 figurának adok hangot. Ezek is jó kihívások. Figyelni kell a saját életedet, hogy merrefelé akar kanyarodni, milyen, amikor földob egy ösvényt. Például a Klamm annak idején feldobott egy ösvényt, s egy egész széles makadámút lett belőle. Már mondtam Eszternek, hogy a megszerzett tudásunkat intézményesíthetnénk: csinálhatnánk egy iskolát vagy egy kurzust, hogy a tapasztalatainkat átadjuk a fiataloknak, s a színházra nevelésüket is mélyítsük. Ha jól teszel fel kérdéseket és minőségi dolgot mutatsz nekik, az beindít egy beszélgetést, s az nagyon tetszik nekem, hogy karakánul és önmagukat vállalva tudják megfogalmazni a véleményüket. Ilyenkor mindig azt érzem, hogy van remény!

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése