nlc.hu
Sztárok
A kórházból üzent Sas József

A kórházból üzent Sas József

A humorista először nyilatkozott azóta, hogy Thaiföldön agyvérzést szenvedett.

Egy hónappal ezelőtt, a szokásos tavaszi családi nyaralás alatt szenvedett stroke-ot Sas József Thaiföldön. A nyolcvanéves humoristát speciális mentőrepülőgéppel hozták haza, és kezdetben úgy tűnt, igen súlyos az állapota.

Sast Józsefet továbbra is kórházban ápolják. Felesége szerint a gyógyulásra kell koncentrálnia, ezért kikapcsolták a telefonját, és családja állandóan vele van a rehabilitációs intézetben, állapota pedig folyamatosan javul. Sas József ugyan családján kívül alig fogad látogatókat, a Borsnak sikerült beszélnie a Mikroszkóp Színpad legendás vezetőjével.

MTI Fotó: Földi Imre

Kétoldali stroke-om volt, de nem értem, miért írták azt a lapok, hogy bármelyik oldalam lebénult volna. Nézze meg, mindent tudok mozgatni. Fájdalmaim viszont vannak, ez tény, de alapvetően jól, sőt egyre jobban vagyok

– árulta el a lapnak a humorista, mielőtt gyógytornára vitték.

Sas József egy ígérettel búcsúzott: „Fogok én még kabarét csinálni az idén!” – fogadkozott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top