A szurkolók imádják, a kommentelők dicsérik, a sportolók és az edzők tisztelik – az M4Sport riporterét, Berkesi Juditot mégis a szakmai elismerés érdekli a legjobban. Imádja a munkáját, nehezen engedi el a sportot még a civil életben is. Nem szeretne celeb lenni, így a magánéletét is megtartja magának, és most új fejezetet nyitott az életében.
Férfias közegben dolgozol. Hogyan boldogulsz?
Nagyon jó lenne, ha nem kellene erre válaszolnom, hiszen az azt jelentené, hogy előrébb tartunk. Nagyon sok nő sportol, rengeteg eredményes női sportolónk van, éppen ezért jó lenne, ha ez már nem lenne kérdés. Az igaz, hogy a sportműsorokat több férfi nézi, és a kollégáim nagy részben férfiak – így mégiscsak igaz ez az alaptézis. Nem azért választottam ezt a szakmát, mert bizonyítani akarom, hogy a nők is megállják a helyüket, hanem mert ez a természetes közegem: sportoltam, ebben éltem. Egy nőnek talán az elején nehezebb, amíg elfogadtatja magát. Az a tapasztalatom, hogy először azt kell lerendezni a fejekben, hogy ne a nőt, hanem a sportriportert nézzék bennem. Az lenne a cél, hogy engem is szakmailag kritizáljanak, és még véletlenül sem azért, ahogy kinézek. Ha már megtörtént az elfogadás, onnantól viszont előnnyé válhat, hogy nő vagy… Mindig tudunk új impulzusokat hozni, hiszen – nemcsak a szakmában, hanem a pályán is – másképp látja a dolgokat egy nő.
Fotó: Neményi Márton
Mindig érvényesíteni tudtad az akaratodat, vagy volt olyan, hogy megkérdőjeleztek?
Ezt sosem éreztem. Van egy habitusom, ami a sporttól független. Vagányság és intuíció kell ebben az igencsak szubjektív szakmában, bennem pedig talán ez megvan. Lehet, ezért, de nem éreztem, hogy okosabb férfiak akartak engem bármikor is kioktatni. Meg kellett küzdenem azért, hogy ne a nőt lássák bennem, hanem a riportert – ezt beismerem, de szerencsére nem volt negatív megkülönböztetés.
Előfordult, hogy furcsán érezted magad a pálya szélén?
Magam részéről nem. Meg kell kérdezni a játékosokat és az edzőket, de én úgy éreztem, hogy jó helyen vagyok, és ez az utam, éppen ezért nem kételkedtem abban, hogy jó helyen vagyok-e. Tisztában vagyok vele, hogy fejlődnöm kell, hiszen ez a szakma erről szól: a folyamatos fejlődésről. Ez nem azt jelenti, hogy amikor odaálltam a pálya szélére, akkor már kész voltam csak azért, mert ismerem a labdarúgás szabályait, ez azért összetettebb munka. Az előfordult az elején, hogy görcsös voltam, mert annyira szakmainak akartam látszani, hogy elismerjék a tudásomat, és bizonyítsak. Ez viszont abból a kényszerből fakad, hogy ne a kis szőke lányt lássák, hanem arra figyeljenek, amit mondok. Szerintem azóta megtaláltam az egyensúlyt, de ez időbe telt.
Többször is elhangzott, hogy eleinte az volt a célod, hogy ne a nőt, hanem a sportriportert lássák benned.
Ezzel megküzdöttem, de nem mondom, hogy hamar. Ugyanígy el kell fogadtatnia magát egy férfi kollégának is, de nem feltétlenül azért, mert férfi, hanem azért, hogy tényleg ért-e hozzá. Azóta ebből már előnyt kovácsoltam. Előfordult, hogy egy nehéz helyzetben lévő sportolót vagy edzőt könnyebben megszólítottam nőként, mint ha egy másik férfi állt volna oda mellé. Volt olyan, hogy azt mondta egy edző, ha nem én lépek oda, akkor még a mikrofont is belevágta volna a vízbe…
Miért a tévézést választottad?
A verbális kommunikáció fontos volt, és korábban voltak rádiós munkáim is. Mivel a sportközvetítések ennyire érdekeltek, ezért szépen lassan megtaláltam ezt az utat. Először gyakornok voltam, majd végigjárva a lépcsőfokokat eljutottam oda, ahol most vagyok.
Sokáig futballoztál, ami a mai napig nem számít túl nőies sportnak, legalábbis megvannak még ezek a sztereotípiák.
Na, erről ugyanazt gondolom, mint a sportriporteri munkáról. Remélem, hogy ez pár év múlva már nem lesz kérdés. Ugyanúgy felvesszük a sípcsontvédőt, ugyanúgy edzünk, mint a férfiak, ráadásul ugyanolyan versenysorozatok és bajnokságok vannak, mint a férfifociban. Sportos családban nőttem fel, apukám nagyon szereti a labdarúgást. Három lánya született, minket vitt a meccsekre. Mindig ott volt bennem, hogy jó lenne focizni, de csak gimnáziumban vettem rá magam, hogy lemenjek edzésre. És milyen jól tettem, hiszen életem egyik legmeghatározóbb élménye volt.
Fotó: Neményi Márton
Miért hagytad abba?
Tudtam, hogy nem leszek válogatott labdarúgó, éreztem, hogy azért megvannak a korlátok. Amatőr módon űztem, de maximalista vagyok, és amikor bejött a munka és a tanulás az életembe, tudtam, hogy nem mindig tudok majd edzésre vagy meccsre járni, ezt pedig így nem szerettem volna folytatni. De ha megérzem a focipályán a fű illatát, egyből mennék és edzenék, de jelenleg erre nincs kapacitásom.
Ettől függetlenül nagyon nehéz téged elképzelni stoplisban és sportnadrágban, hiszen a képernyőn mindig nagyon elegáns vagy.
Pedig általában sportosan öltözöm, a képernyőn viselt ruhám nem feltétlenül az én hétköznapi választásom és stílusom, hiszen ott kell egyfajta elegáns megjelenés.
Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy te lettél a budapesti női Bajnokok Ligája négyes döntőjének az arca.
Épp pár hete voltam Németországban, ahol megnéztem két meccset. Jó volt látni, hogy micsoda teljesítmény van a női futballban. Szerencsére két magyar is volt a csapatokban, ami számomra külön büszkeség. Szerintem nagyon jó úton van ez a szakág, főleg ahhoz képest, hogy 15 éve itthon gyakorlatilag még nem is tudtak arról, hogy létezik…
Mindig nagyon felkészült vagy – a szabadidődben is foglalkozol a munkáddal?
Ezt nem lehet csak munkaként felfogni. Alapvetően úgy kezdődik az egész, hogy szereted a sportot, vagy valamilyen szálon még kötődsz is hozzá. Teljesen kívülállóként nehéz elindulni ezen a pályán. Korábban is az életem része volt, a munkám által pedig még jobban az lett. Sokat készülök, meccseket nézek, érdekelnek a statisztikák is, ráadásul ez fontos ebben a szakmában. Ezáltal összemosódik a munka és a szabadidő.
Extázisba kerülsz te is a játékosokkal és a szurkolókkal együtt?
Egy örök kérdés, hogy a sportriporter mennyire ragadtathatja el magát, hol a határ, hiszen mégsem szurkolók vagyunk. Szerintem ha egy magyar csapatnak, sportolónak szorítasz egy világversenyen, akkor még egy szurkolót is zavarna, ha teljesen tárgyilagosan állna hozzá a riporter. Természetesen az érzelmek sokszor minket is hatalmukba kerítenek, de pont ettől lesz valami hiteles. Persze megint más kérdés, ha a magyar bajnokságokon belül csapnak össze a felek, akkor már jobban meg kell válogatni a szavainkat.
Fotó: Neményi Márton
Mennyire vagy barátságos az interjúalanyokkal?
A bratyizásban nem hiszek, szerintem az negatívan hat, az viszont igaz, hogy ha ismersz egy játékost, edzőt, akkor sokkal hitelesebben tudsz tőle kérdezni. Egy-egy elvesztett meccs után nagyon nehéz odalépni valakihez, viszont egy nagy győzelem téged is jó érzéssel tölt el. Szerintem meg kell maradni a jó ismerősi viszonynál, hiszen jó, ha tudsz háttérinfókat, és nem teljesen ismeretlenként kezelnek.
Ahogy mondod, egy győztes meccs után könnyű közeledni, de egy hullámvölgyben lévő játékossal nagyon nehéz beszélni. Ért már kellemetlenség emiatt?
Olyan volt, hogy utólag valaki azt mondta, nem esett jól neki a kérdés, de az egy feszült szituáció volt. Azért, ha ott vagy, látod, hogy milyen állapotban van az interjúalany, és meddig mehetsz el. Párszor előfordul, hogy nem ad valaki interjút, de ezt megértem, lehet, hogy aludnia kell rá egyet, és csak másnap kimondani, ami bántotta. Nagy a felelőssége egy riporternek abban, hogy meddig feszegeti a kellemetlen, fájdalmas témákat, és mikor hagyja, hogy a riportalany csak annyit mondjon, amennyit szeretne.
Látszik, hogy jól érzed magad, szereted a munkádat, és ki tudsz teljesedni benne, de mi a célod? Életed végéig szeretnél ebben a szakmában maradni?
Vannak egyéb céljaim is. A sporton belül is van más irány – háttérműsor, beszélgetések. Azért a sporton kívül életre is gondolok, nyitnék másfelé is. Ez is tud mókuskerékszerű lenni, bár a nagy pillanatok, a magyar sikerek mindenért kárpótolnak. Sajnos az tendencia, hogy sportos témákban nem sok 45 év feletti nő van, de remélem, hogy ez is végleg megváltozik. Egyelőre ott vagyok, ahol lennem kell.
Mennyire foglalkozol a kommentekkel a munkáddal kapcsolatban?
Aki a kirakatban dolgozik, vállalnia kell azt, hogy a kritika is nyilvános lesz. Rettenetesen rosszul viselem egyébként, de nem olvasom. Eléggé önkritikus vagyok, ritkán vagyok megelégedve a munkámmal, 10 kommentből mindig az 1 rosszat jegyeztem meg. Ha valamiben hibázok, sokáig rágódok rajta, és rögtön érzem, hogy mi volt a hiba. A kollégáimtól elfogadom a kritikát, és próbálok is javítani azon, amin kell.
Nem túlzok, ha azt mondom, imádnak a szurkolók. Több transzparensen is láttam már a nevedet, sőt skandálták is. Ez milyen reakciót vált ki belőled?
Teljesen zavarba jövök. Ezzel mit kezdjek? Kijönnek egy sporteseményre, de az nem rólam szól. Persze azért jól esik. Alapvetően azt szeretem, ha szakmailag vagyok megítélve, és nem a külsőm alapján. Nem vágyom arra, hogy a kinézetemet minősítsék. Ha a munkámat dicsérik, az természetesen jó érzés. Még mindig furcsa, ha valaki közös képet szeretne, ettől is zavarba jövök.
Fotó: Neményi Márton
Tehát nem szeretsz celebkedni. Ettől függetlenül szerepelnél szórakoztató műsorban?
A köztévén már szerepeltem könnyebb műfajban. Egyszer-egyszer jó, de alapvetően nem vágyam szórakoztató műsorokban feltűnni. Ez nem azt jelenti, hogy ez a vonal nem jó, csak azt érzem, hogy az én karakterem nem ehhez való.
Milyen a civil Berkesi Judit?
Kevés szabadidőm van, ezért pihenésre használom. Sajnos sokszor kattogok a munkán, nehezen engedem el. Volt időszak, amikor mindent a munka alá rendeltem, de ez elmúlt. Novemberben férjhez mentem, a családalapítás időszakában vagyunk, eléggé átrendeződött az életem. A párom egyébként civil, nem sportoló, és nem is nagyon szoktam beszélni a magánéletemről. A lényeg, hogy teljesen új fejezet nyílt az életemben.
A férjed nem volt féltékeny soha?
Nem, sőt, nagyon büszke, még a mémeknek is örül, amiket rólam készítenek. Nagy a bizalom közöttünk, az, hogy ilyen közegben dolgozom, egyáltalán nem zavarja, hiszen bízunk egymásban. Mindenben támogat, csodálatos hátországot biztosít, és megerősít abban, hogy jó úton vagyok. Amikor megismert, nem is tudta, ki vagyok, mert annak idején egyáltalán nem nézett sportot. Na jó, mellettem azért megszerette.
