Sztárok

Nehéz döntés: Gömöri András Máté lemond a saját gyerekről, ha kell

Sokat változott Polyák Lilla és Gömöri András Máté kapcsolata az elmúlt időszakban. Ahogy mondják, mindketten heves természetűek, de tudják, hogy húzzák ki a dolog méregfogát.

Három éve szeretett egymásba Gömöri András Máté és Polyák Lilla, miután ugyanabban a darabban szerepeltek. 

„A mi szerelmünk az Operett deszkáin született, a Marie Antoinette próbafolyamata közben. Azóta a mostani az első olyan előadás, amelyben mindketten benne vagyunk” – olvasható a Story magazinban a Gömörivel készült anyagban, ahol a Carousel című darab kapcsán szóba került az is, hogyan él most a pár. 

Gömöri András Máté és Polyák Lilla (Fotó: Bencze Vivien)

A tavaly nyári esküvőjük óta Polyák Lilláék kapcsolata még inkább elmélyült, és a színész szerint megtanulták kezelni a parázs vitákat is, ami két művész együttélésekor természetes. A titok, hogy megtanultak a viták után gyorsan bocsánatot kérni egymástól. 

„Ily módon másodpercek alatt kihúzzuk a dolgok méregfogát.”

Gömöri András Máté élvezi, hogy Lilla gyerekeinek a nevelőapja lehet, de nem titkolja: vágyik egy saját gyerekre is. A színésznővel sokszor beszéltek már erről, a másfél évtizedes korkülönbség miatt ugyanis sokszor megkérdezték már tőlük, hogy közös babát terveznek-e. Gömöri ezzel kapcsolatban komoly döntést hozott, mert tudja, hogy eljöhet a pillanat, amikor választania kell a házassága és a saját gyerek között. 

A Story magazinnak mesélt Gömöri András Máté

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top