Ugye mindenki emlékszik rá, hogy A szürke ötven árnyalata valójában egy Alkonyat fanfiction volt? Egy rajongó által írt könyv, ami a vámpíros love story történetvázát és karaktereit ültette át egy másik környezetbe. A Miután bár számos rokonságot mutat a fenti könyvekkel, hivatalosan nem azok alapján készült. Az amerikai Anna Todd óriási One Direction rajongóként írt egy regényt, melynek férfi főhősét a brit fiúzenekar énekese, Harry Styles inspirálta. Hardin Scott karaktere egyfajta rajongói lányfantázia, de nem kell ahhoz One Direction-rajongónak lenni, hogy értsük, illetve kedveljük a történetet, annyira azért nem bennfentes. Todd fanfictionje a WATTPAD-ra került fel először, ahol a semmiből hirtelen milliónyi olvasója lett, az írónőnél pedig ezután sorban álltak a könyvkiadók, hogy hozzájuk szerződjön le, majd jöttek a filmstúdiók, hogy náluk készítse el a filmváltozatot. A regényekből 2014 óta lett még vagy fél tucat, és mivel Todd saját bevallása szerint piszkosul gyorsan ír – egy regénnyel jellemzően egy-két hónap alatt végez – , így úgy fest, egy végtelenségig kavargó love story áll a könyvkiadók és a filmesek rendelkezésére.
A sztorit az Alkonyathoz vagy A szürke ötvenhez hasonlóan itt is a főhősnő szemszögéből ismerhetjük meg, aki fiatal, okos, ártatlan, imádja az irodalmat és a külsőre rosszfiúnak látszó, legbelül azonban szuperérzékeny és sebezhető pasikat. A legfőbb különbség, hogy Hardin Scott se nem milliárdos (bár gazdag), se nem vámpír, és még csak nem is akarja kikötözni és megkorbácsolni a lányt az első randin a vörös szobában. Ő csak egy komplikált – a regény kritikusai szerint szimplán csak seggfej – nagy kamasz, fiatal felnőtt, aki nincs teljesen tisztában a saját érzelmeivel, ezért nehezen tudja kontrollálni őket. Természetesen félelmetesen jóképű – a több sármos színészért felelős Fiennes családból származó Hero Fiennes Tiffin alakítja – , és nem hisz a szerelemben. Egészen addig, míg meg nem ismerkedik Tessával.
Josephine Langford, Hero Fiennes-Tiffin és Anna Todd író, a Los Angeles-i bemutatón (Fotó: Amy Sussman/Getty Images)
A szerencsés kiválasztott
A film Tessáját alakító Josephine Langford nem One Direction-rajongó, és Anna Todd regényfolyamát sem ismerte, mielőtt részt vett volna a meghallgatáson. Amikor arról kérdezem a telefonban, hogyan csípte meg a főszerepet, elmondja, hogy még csak nem is a főszerepre jelentkezett, a meghallgatáson ki sem próbálta magát Tessa szerepében.
Egyszer csak megcsörrent a telefonom hajnali öt órakor. Még ágyban voltam. Az ügynököm volt az, és mondta, hogy megkaptam a szerepet, de nem azt, amire jelentkeztem, hanem egy másikat: a főszerepet. Alig akartam elhinni, képzelheted
– meséli nevetve. A szerepre eredetileg kiszemelt lány végül egyeztetési problémák miatt nem ért rá, és Josephine-t választották ki beugrónak. Ennek persze megvolt a jó oldala is, hiszen egyből a mély vízbe került, másrészt óriási kihívást jelentett bő egy hét alatt felkészülnie.
10-12 napom volt a forgatásig, de alig egy hétnek érződött, mert annyi dolgom volt akkoriban. Rengeteg találkozóra, meghallgatásra, próbára jártam, hihetetlenül sűrű volt az egész. Korábban nem olvastam a könyveket, így elkezdtem darálni őket, ezen felül pedig szinte minden időmet azzal töltöttem, hogy ismerkedtem a forgatókönyvvel.
Egy sikeres nővér árnyékában
Mivel a nézők 99,9%-a a Miután kapcsán találkozik majd először az ausztrál Josephine Langforddal, megkérem, hogy kicsit meséljen magáról, és mondja el, miért szeretett volna színésznő lenni.
Az első színészi munkámat tizennégy évesen kaptam. Nem igazán emlékszem, miért akartam pont színésznő lenni, csak az biztos, hogy amióta az eszemet tudom, ez volt minden vágyam. Sosem tudtam elképzelni magam úgy, hogy napi nyolc órában irodai munkát végzek. Igazából a színészet mellett egyetlen más hivatáson sem gondolkodtam, mindig is ez volt az én utam. Annyira komolyan vettem, hogy ebből fogok élni, hogy már 15-16 évesen elkezdtem gyakorolni az amerikai akcentust. Ez persze nem olyasmi, amit csak úgy meg lehet tanulni: folyton gyakorolni kell, ez az egyetlen útja, hogy menjen a dolog. Még most sem vagyok vele teljesen elégedett, még mindig dolgozom rajta.
Josephine Langford a Miután Los Angeles-i bemutatóján (Fotó: Amy Sussman/Getty Images)
Josephine nagyvonalúan elfelejti említeni, hogy a nővére ismert színésznő, Katherine Langford, aki a 13 okom volt… című Netflix sorozattal futott be szédítően gyors karriert úgy két éve. A kevés online fellelhető interjújában említik, hogy nem szeret beszélni a családjáról, de azért próbára teszem. Arról kérdezem, hogy a nővére mennyiben volt hatással arra, hogy ő is a színészi pályát választotta. Válaszol, de csak szűkszavúan, azonnal érzem, hogy más irányba kell terelnem a beszélgetést. Azt azért megtudom tőle, hogy valójában ő kezdte hamarabb a színészkedést (a két tesó között csupán egy év a korkülönbség), és nem a nővére, de nem állítana olyat, hogy ő inspirálta volna Katherine-t. „Mindkettőnket a szakma iránti szenvedélyünk vitt bele, egymástól függetlenül döntöttünk úgy, hogy elindulunk ezen az úton.” Bár a Miután könnyen meghozhatja számára a világsikert, Josephine még nem érzi magát hollywoodi színésznőnek.
Nem költöztem Los Angelesbe, továbbra is Perthben élek. Szerencsére ma már nem kell ahhoz Hollywoodba költözni, hogy megtaláljanak az ottani lehetőségek, és a mai technológia lehetővé teszi, hogy részt vegyek meghallgatásokon anélkül, hogy odarepülnék.
Egy író, aki mindig jelen van
Egy filmforgatáson általában az eredeti regény írójának nem sok szerep jut, jó esetben egy-két napot turistáskodik a stábbal, aztán hazamegy. Anna Todd-ot azonban nem ilyen fából faragták: ő az elejétől a végéig részt akart venni a filmkészítés szinte minden fázisában. Langford szerint a jelenléte egyáltalán nem volt zavaró, sőt:
Anna nemcsak az írónk, hanem egyben a producere is a filmnek, és emiatt volt ott a forgatáson minden nap. Ő felügyelte, hogy a film biztosan megőrizze a regény szellemiségének magját. Ebben a fázisban már nem a szövegeinken dolgozott, inkább a színfalak mögötti ügyek intézésével volt elfoglalva. Keményen melózott azon, hogy egy méltó filmadaptáció szülessen a könyvéből, és a rajongók elégedettek legyenek. Ha hiszed, ha nem, a karakteremmel kapcsolatban nem kaptam tőle fejtágítást, hiszen minden benne volt a forgatókönyvben, amire csak szükségem volt. Megbízott annyira a színészi képességeimben és megérzéseimben, hogy teljesen rám hagyta hogyan építem fel Tessát.
Egy abuzív kapcsolat reklámja?
A Miután című könyvnek ugyan sok millió rajongója van, de akad bőven kritikusa is. Általában azt vetik Anna Todd orra alá, hogy A szürke ötven árnyalatához és az Alkonyathoz hasonlóan egy abuzív párkapcsolatot emel piedesztálra. De ha ezt túlzásnak is érezzük – végtére is Hardin nem akarja kiszívni Tessa vérét, és korbáccsal sem szeretné elnáspángolni – , az biztos, hogy a sok vonzó tulajdonsága ellenére a srác egy címeres tahó, a bunkó, manipulatív pasik mintapéldánya, aki mellesleg hihetetlenül jóképű és sármos. A rajongók ezt persze elintézik annyival, hogy az érzékenysége és a bizonytalansága miatt ilyen ellentmondásos a személyisége. Amikor arról kérdezem Josephine-t, melyik oldalon áll, láthatóan nem nagyon szeretne belemenni a kérdésbe:
Tessa és Hardin kapcsolata rendkívül komplikált. A filmben ennek csak egy szeletét láthatjuk, viszont jó néhány regény boncolgatja tovább a dolgot, jóval mélyebbre hatolva. Nem hinném, hogy most egy-két mondatban meg tudnám ragadni ennek a kapcsolatnak a lényegét, de az biztos, hogy Hardin fizikailag soha nem bántja Tessát a könyvekben, egy ujjal sem nyúl hozzá.
Josephine Langford és Selma Blair a Miután című filmben
Hasonlóan ellentmondásos a történetben Tessa kapcsolata az anyjával is, aki gyakorlatilag teljesen behálózza az életét, uralni szeretné a lány döntéseit, és ő akarja megmondani neki, hogy kivel járhat vagy kivel nem.
Lehet, hogy Tessa anyjának vannak megkérdőjelezhető döntései, de a regény és a film is egyértelművé teszi, hogy nagyon szereti a lányát, és csak neki akar jót. Az viszont lehet, hogy ebben a nagy jót akarásban olyan dolgokat tesz és mond, amikkel mégsem tesz jót. Olykor jót akarva követjük el a legszörnyűbb dolgokat.
Egy tökéletlen példakép
A Miután rajongótáborának jó részét tinédzser és fiatal felnőtt lányok teszik ki, érdekel, mennyire fontos Langford számára, hogy a karaktere ennek a korosztálynak a példaképévé váljon. Amikor elkezdem sorolni neki a telefonban Tessa példaképként is kapóra jövő értékeit, megemlítem neki a lány szüzességét is, amire ő azonnal félbeszakít. „Mi köze van a szüzességének ahhoz, hogy ő jó példakép lenne? Az, hogy mit kezdesz a szexualitásoddal nem hinném, hogy bármi köze lenne ahhoz, milyen ember vagy, ahhoz meg végképp nem, hogy alkalmas vagy-e példaképnek” – mondja. Miután elmagyarázom neki, hogy csak arra gondoltam, hogy a lány türelmesen vár az igazira, és amikor arra kerül sor, megfontoltan cselekszik, egy kicsit megenyhül, és óvatlanságában spoilerezik egyet.
Azért hezitálnék, hogy Tessát jó példaképnek hívjam, mert végül is a sztori egy pontján megcsalja a pasiját. Nem hinném, hogy ez olyasmi, amit másoknak követniük kellene. Ugyanakkor tudom, hogy számos olyan tulajdonsága van, ami jó példaképpé tehetné. Intelligens, tisztában van önmagával és az értékeivel, nem engedi, hogy mások nyomást gyakoroljanak rá a szexualitását illetően, és megmondják neki, hogy mit csináljon vagy azt, mit ne csináljon. Átgondolva a dolgot, végül is azt mondom, hogy Tessa talán nem is olyan rossz példakép a tinédzser lányoknak.
Josephine a rajongók gyűrűjében (Fotó: Amy Sussman/Getty Images)
Amikor a kedvenc romantikus pillanatáról kérdezem, akkor a tavi romantikázást emeli ki, ami egyszerre a legjobb és a legrosszabb emléke is a forgatásról.
Atlantában forgattunk, és elképesztően nyirkos, forró nyarunk volt. Hihetetlenül szerencsésnek éreztük magunkat, hogy egész nap egy tóban lebzselhetünk, és így vészelhettük át a forróságot. Csakhogy pár órával később a nyakunkba szakadt egy óriási vihar rengeteg villámlással. Időnként ki kellett rohannunk a vízből, hogy fedezékbe vonuljunk a vihar elől, aztán visszamentünk, amikor jobb lett, aztán megint kirohantunk, amikor elromlott az idő. A végén már majd megfagytam, annyira lehűlt a levegő. Szóval egyrészt nagyon jó móka volt a tónál forgatni, másrészt szörnyű is volt.
Azonban nem ez volt az a jelenet, ami a leginkább próbára tette Langfordot:
Nem akarok spoilerezni, de van egy nagyon érzelmes jelenet a filmben, és annak a forgatása embert próbáló volt. 16 órán keresztül forgattuk, és borzasztó nehéz 16 órán keresztül fenntartani magadban egy felfokozott érzelmi állapotot. Teljesen kifacsart legbelül.
