Sztárok

Kiderült, mi okozhatta Sas József agyvérzését

Újabb hírek láttak napvilágot Sas József állapotáról: a humorista lánya remek fejleményekről számolt be.

A Mikroszkóp Színpad korábbi igazgatója, Sas József az év elején egy thaiföldi nyaralás során kapott stroke-ot. A nyolcvanéves humorista rögtön intenzívre került, majd különgéppel szállították Magyarországra. A kórházat azóta sem hagyta el, jelenleg is a budakeszi Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben ápolják, ahol családja midennap látogatja.

Sas József a színpadon | Fotó: MTI

Sas Ágnes, a humorista lánya azt mondja, apja egyre jobban van, de még mindig egy hosszú folyamat elején tartanak. „A héten lesz egy orvosi konzílium, az után számunkra is kiderül, hogy pontosan milyen az állapota. A bevérzés ugyanis nem egy helyre összpontosult nála, hanem több kis részre kihatott, így a beszéd, a mozgás, minden sérült kicsit” – árulta el a Borsnak. Sas József lánya azt is hozzátette, apja már tud tenni pár lépést tolószék nélkül is, és versmondással tartja fitten az elméjét.

A komikusnak lánya szerint már a thaiföldi utazás előtt sem volt rendben az egészsége, a vérnyomása ingadozott, és kétnaponta járt kontrollra. „Nem tájékoztatta az orvosait, hogy mire készül, pedig utólag elmondták, ha értesülnek az utazásról, biztos lebeszélik. A repülőút, a klímaváltozás ugyanis még egy fiatal szervezetet is megvisel, hát még egy kezelés alatt álló nyolcvanévest.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése