Sztárok

Ördög Nóra szép üzenetet küldött a férjének

Már sokszor elmondta Ördög Nóra és Nánási Pál, hogy bár vannak, akik kételkednek, de ők tényleg a mai napig ennyire csöpögősen romantikusak. A műsorvezető most a távolból üzent a férjének.

Csodálatos helyeken jár Ördög Nóra, és élvezi az Ázsia Expressz forgatását, de már örül, hogy hazaindulhat, mert nagyon hiányzik neki a családja. Ez kiderült a búcsúposztjából is, ami végül egy újabb szerelmi vallomásba fordult át: 

„Nánási Pál, neked egy külön regény is kevés lenne, hogy köszönetet mondjak…” – írta Ördög Nóra a bejegyzés végén, és 

Korábban a házaspár már elmondta, hogy ők tényleg a mai napig szerelmesek egymásba, és Nánási Pál szerint a felesége tényleg nagyon mélyen megéli a pillanatokat. Ahogy fogalmazott: Nóri sírós és kiabálós, és ezzel neki semmi problémája. 

„Szerencsére nemcsak a kirakatban vagyunk boldogok, hanem így is élünk. Nagyon fontos, hogy a gyerekeinkkel töltött időn túl egymásra is maradjon energiánk. Ez az egész családi élet és szerelem akkor tud működni, ha harmóniában létezünk. Persze a hétköznapok, a sok munka megnehezíti ezt, de mindig tudni kell, mit miért áldozunk fel. Van az a pont, amikor már nem mész el egy huszonnyolcadik stábbulira, mert már három napja nem voltál ott a fürdetésnél… Ha kizárólag a karrierépítés érdekelne, akkor felesleges lett volna családot alapítani” – nyilatkozta nekünk a sztár fotós.

Ördög Nóra pedig azt is megmutatta, hogyan teltek a férjétől külön töltött esték: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top