Sztárok

Ő Árpa Attila 19 évvel fiatalabb párja, Alexandra

Újra rátalált a szerelem Árpa Attilára, és Alexandrával exkluzív interjúban meséltek a kapcsolatukról.

Hosszú ideig csak barátok voltak, igaz, Árpa Attila nem tagadja, hogy már akkor tetszett neki Alexandra, amikor évekkel ezelőtt meglátta egy magazinban. Öt évvel ezelőtt találkoztak először a Thália Színházban, de akkor még a producer és a színésznő is párkapcsolatban élt. Aztán jött egy közös reklámforgatás. 

„A munkára elkísért a kislányom mesélte Árpa Attila a BEST magazinnak –, kicsit tartottam tőle, hogy az egész napos elfoglaltság untatni fogja, de Alexandra Amira számára is élvezetessé tette a hosszúra nyúlt forgatást. Megértették egymást, sokszor játszottak, egy percig sem volt teher számára, hogy vele foglalkozzon, sőt! Csakhogy, akkor én még párkapcsolatban éltem…”

Árpa Attila a válása után nem sokkal már újra kapcsolatban élt, de az akkori párja nemigen értett a gyerek nyelvén, és amikor adódott egy németországi munka, ahova producer a lányával utazott, bármennyire furcsa, végül Alexandrát hívta el bébiszitternek. 

„A volt kedvesem nem értett a gyerekekhez, és ha őszinte akarok lenni, hozzám sem.”

Alexandra 19 évvel fiatalabb Árpa Attilánál, de ez a korkülönbség nem téma náluk. Az elmúlt évek alatt annyira a család része lett a színésznő, hogy bár csak tavaly alakult a baráti kapcsolatuk szerelemmé, mégis alig változott valami. 

A közös életükről Árpa Attila és Alexandra a BEST magazinnak meséltek:

A BEST címlapján mutatta meg Árpa Attila a kedvesét

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top