Sztárok

Állva tapsolt a közönség az autista, vak fiúnak az amerikai tehetségkutatóban

Sokkolta az America's Got Talent zsűrijét az autista Kodi Lee lélegzetelállító előadása.

Már megszokhattuk, hogy az America’s Got Talent és a hasonló tehetségkutatók brutálisan érzelemgazdagok. Legutóbb akkor írtunk róla, amikor magyar vonatkozása is volt, most azonban egy teljesen más performansz nyűgözte le a zsűrit. Az amerikai Kodi Lee autista és vak, édesanyjával érkezett a műsorba, hogy megmutassa a tehetségét. Már a felvezető kis videó és a beszélgetése a zsűrivel is sírásra késztette a közönséget, ami ezután következett, az pedig egyenes a csoda kategória.

Kodi Lee leült a zongorához, és akkorát énekelt, hogy állva tapsoltak a nézők, a zsűritagoknak pedig elakadt a szavuk. Idén új mentor került a műsorba Gabrielle Union személyében, aki a NBA-sztár Dwayne Wade felesége, és akinek számtalan próbálkozás után év elején megszületett a kisbabája. Többek között ezt is megemlítette egyből az után, hogy megnyomta a Golden Buzzert, ami annyit jelent, hogy a versenyző egyenesen az élő adásba jut. Kodinak az édesanyja mondta el, hogy mi történik a teremben, az autista srác pedig természetesen nagyon boldog volt. 

Alig várjuk, hogy láthassuk Kodi következő előadását!

 

 

 

 

Kodi Lee és édesanyja az America’s Got Talent válogatóján. Fotó: Trae Patton / NBC

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top