nlc.hu
Sztárok
Steiner Kristóf: „Ötven év múlva mind életveszélyben lehetünk”

Steiner Kristóf: „Ötven év múlva mind életveszélyben lehetünk”

Steiner Kristóf évek óta vegán, és ahol lehet, felhívja a figyelmet a tudatos, környezettudatos életmód fontosságára.

Az utolsó órában vagyunk sok kutató és tudós szerint, most kell cselekednünk, vagy lassan lehúzhatjuk a rolót ezen a bolygón. Szerencsére egyre több pozitív példa van előttünk, és egyre több közösségi médiában aktív szereplő is hangsúlyt fektet arra, hogy megmutassa, mit tehetünk a mindennapokban egy élhető jövőért. A Joy ezért idén létrehozott egy #ökoharcos kategóriát a díjátadóján, ahol Steiner Kristóf, Puskás Peti és Trokán Nóra is jelölve lett.

„Úgy képzelem, ötven év múlva látható eredménye lesz annak, hogy a Föld minden nemzete összefog a mértéktelen műanyaghasználat és az iparosított állatfogyasztás ellen, a tudósaink és vezetőink pedig azon dolgoznak majd, hogy amit 100 éve elrontottunk, helyreállhasson. Tiszta tengereket, tudatos vásárlókat látok – mert tudom, ha nincs előttem pozitív jövőkép, mondhatnám: úgyis késő. Igen, késő – mert ötven év múlva mind életveszélyben lehetünk, ha nem változtatunk. Most” – fogalmazott a blogger.

Steiner Kristóf még hisz az emberekben. Fotó: Balogh János

Puskás Peti az edukációban hisz. „A legfontosabb az oktatás. Azt gondolom, nélkülözhetetlen, hogy a gyerekek minél hamarabb szembesüljenek a problémákkal, illetve azzal, hogyan tudnak közösségileg megoldást találni. Legyen szó az étkezésről, a hulladékról, a túlfogyasztásról. Az a legnehezebb ebben a helyzetben, hogy óriási szakadék van a generációk között. Minden statisztika azt mutatja, hogy valójában az elmúlt 50 évben sikerült az egész bolygót tönkretenni. Tehát arról az 1-2 generációról beszélünk, amelyik a második világháború után, egy teljesen más politikai, fogyasztói társadalomban nőtt fel. Ez a gondolkodás kell, hogy most megváltozzon.”

Puskás Peti szerint változtatni kell a gondolkodásmódon. Fotó: RTL Klub

A jelöltek szerint egy kis odafigyeléssel mindenki hozzájárulhat ahhoz, hogy az ökohelyzet javuljon. Első lépésként érdemes pár könnyen reformálható, mégis mélyen rögzült szokásunkat megvizsgálni. „Az alap számomra a kulacs. Nem veszek palackos vizet egyáltalán. Van 2-3 kulacsom, ezeket használom vízhez, kávéhoz, teához” – kezdte Trokán Nóra, aki a vásárlási szokásain is változtatott. „Ne csomagoljuk be a gyümölcsöket és zöldségeket, teljesen felesleges. Legyen nálunk vászontáska a bevásárláshoz, ezekbe akár péksüteményt is rakhatunk, hogy ahhoz se kelljen műanyag zacskót használni.” Emellett a testvére példáján keresztül látja, hogy egy kisgyermek felnevelése sem kell, hogy temérdek, nem lebomló hulladékkal járjon, hiszen már az egyszer használatos termékekre, például a pelenkára is vannak alternatív, ökobarát megoldások.

Trokán Nóra mellőzi a műanyagot. Fotó: Brozsek Niki

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top