Újra megkérte menyasszonya kezét Solti Ádám

nlc | 2019. Június 06.
Kis Berni és Solti Ádám évek óta jegyben járnak, de addig halasztották az esküvőt, míg ez érvényét vesztette.

Solti Ádám és Kis Berni évek óta együtt vannak, és hamar megtörtént az eljegyzés is. Azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán, az esküvőre viszont csak most nyáron kerül sor. A Nyerő Párosban annyiszor szóba jött ez a téma, hogy a többi lakó már előre tudta, mi a színész válasza menyasszonyának. Apropó, menyasszony. Bernit a minap újra eljegyezte Ádám.

Berni most már kétszeresen is menyasszony. Fotó: smagpictures.com

„Többen is figyelmeztettek, illetve olvastam is, hogy a lánykérés egy-másfél év után elévül, ha nem esküszünk meg addig. Ezt természetesen Ádámnak is mondtam, aki gondolkodás nélkül újból megkérte a kezemet. A válaszom természetesen most is igen volt, épp úgy, mint öt évvel ezelőtt, csak most már vághatjuk a centit a lagziig” – mesélte a Borsnak Kis Berni.

Exit mobile version