TV-sztárok

Solti Ádámék estek ki a Nyerő Párosból, mégis úgy érzik, nyertek

Rendesen megmagyarázta Solti Ádám és Berni, miért nem ciki, hogy őket szavazták ki a játékból.

Utolérte a végzet Solti Ádámékat: senki sem szavazott mellettük a Nyerő Páros tegnapi adásában. Ádámék azonban képesek voltak emelt fejjel távozni a show-ból, nem olyan barátságtalanul, mint néhány korábbi kiszavazott. „Egy kedves játékban maradtunk alul, pedig Berni még meg is dicsért, hogy jól teljesítettem” – mondta a kiesés után az énekes-színész.

Solti Ádám és Kis Berni a Nyerő Párosban (fotó: Instagram)

Ádámék a Vasvári luxusházaspárral versenyeztek, és rögtön az elején tudták, hogy ők fognak alulmaradni. „Az első pillanattól tudtuk, hogy nekünk kell hazamennünk: egyrészt, mert magunk is úgy gondoltuk, hogy Viviékkel szemben nem szeretnénk versenyezni, úgy éreztük, ők sokkal inkább megérdemlik, hogy maradjanak, másrészt a másik két párral sem volt szoros a viszonyunk” – mondta a Blikknek Kis Bernadett, akit Gáspár Laci korábban leközönségesezett.

A jegyesek azonban nem csüggednek: Bernadett szerint barátsága Viviennel kárpótolja őket a játék elvesztéséért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top