Sztárok

Bajor Imre lánya hosszú idő után szerepel először

Bajor Lili akkor kezdte a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, amikor édesapja meghalt. Az egyetemi évekről és a jövőbeli terveiről mesélt a Mokka műsorvezetőinek.

Bajor Lili nagyon bezárkózott édesapja halála után, csak pár napja beszélt először arról, hogyan dolgozta fel a tragédiát. „Az első két év nagyon nehéz volt. Egyrészt azért, mert rengeteg mindenben gátoltam magam, és nagyon sok mindentől féltem, másrészt mert ez egy olyan hely, ahova borzasztóan vágytam, de nem gondoltam volna, hogy ennyire szélsőséges benne minden” – mesélte korábban a színész lánya. Most a Mokkában tűnt fel, ahol többek között azt is megemlítette, hogy pénteken diplomázik a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Bajor Lili hosszú idő után először szerepel a tévében. Elárulta, kicsit bizonytalan egyelőre, hiszen a szabadúszást választotta, így egyelőre nem tudja, mihez kezdjen. „Félig kényszerhelyzet, hiszen nem kaptam olyan helyről szerződést, ahova szívesen mentem volna, viszont ez egy próba is számomra. (…) Elég fiatal vagyok még, szóval van időm, ki tudom próbálni.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top