Sztárok

L. L. Junior nyilvános helyen kapott össze volt párjával

A Bors információi szerint ügyvédek jelenlétében tárgyalt L. L. Junior és volt felesége, de a hangulat nagyon feszült volt.

L. L. Junior és egykori szerelme, Csilla különválásuk ellenére eddig egyetértésben nevelték két gyermeküket, de úgy tűnik, megromlott közöttük a viszony – írja a Bors.

„Bár nem értettem pontosan minden szót, nyilvánvalóan a gyerekeik láthatásáról folyt a vita, és Junior meglehetősen indulatosan érvelt a maga igaza mellett” – mondta egy szemtanú.

l.l. junior, vita„Jogot tanultam sokáig, és az ügyvédek, akikkel láttak minket, a barátaink. A kávézó pedig Csillával szinte a törzshelyünk, itt szoktuk átadni a gyerkőcöket” – mondta L. L. Junior. Volt felesége, Hopp Csilla viszont elismerte, hogy vita van köztük, ezért érkeztek egy-egy ügyvéddel a találkozóra.

„Igen, leültünk beszélgetni az ügyvédeink jelenlétében. Nem tagadom, van néhány kérdés, amiben nem értünk egyet Lacival, de ezek üzleti ügyek. Mindkettőnknek a gyerekeink nyugalma a legfontosabb, és én nagyon bízom az intelligenciánkban, és hogy dűlőre jutunk. Laci nagyon szereti a gyerekeket, és ragaszkodik hozzájuk, de nem szeretném, ha beleszólna az életembe vagy akár a vállalkozásomba” – mondta L. L. Junior egykori párja, Csilla. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top