nlc.hu
Sztárok
Bemutatkozik Cserna Márton, a Házasodna a gazda szereplője

Bemutatkozik Cserna Márton, a Házasodna a gazda szereplője

Jó emberismerő, de nem ítél elsőre. Úgy véli, egy városi ember is hozzászoktatható a vidéki élethez.

A nyitóepizód már lement, abból kiderült, hogy Nádai Anikónak elég jól áll a Házasodna a gazda, melynek egyik szereplője Cserna Márton lesz. Cserna elmondta, hogy egy ismerőse látta a felhívást, és ő adta meg az elérhetőségét az RTL Klubnak. „Hosszas gondolkodás után azt mondtam: miért ne! – magyarázza. – Gondoltam, ez egy más platform, ahol sokan láthatnak, így aztán arra jutottam, belevágok. Igazából nem gondoltam akkor, hogy bekerülök a műsorba.”

A gazda legnagyobb félelme, hogy lesznek olyanok, akik nem miatta jelentkeznek, hanem a gazdaság, az anyagi javak, a biztos háttár vonzza őket, miközben ezek mögött kemény és sok munka van. „De azt is be kell valljam, amióta elindult a válogatás, és megismertem a stábot, azt látom, hogy azoknak, akik jelentkeznek, komoly szűrőn kell átmenniük, és a stáb ki tudja szűrni azokat, akik érdekből jelentkeznének – teszi hozzá. – A másik félelmem pedig, hogy ha nem sikerül, és így sem találom meg a párom (hiszen ez azért egy elég nagy  hirdetés), akkor elgondolkodom, hogy van-e még esélyem arra, hogy párt találjak.”

Nem meglepő, de Cserna azért elmondta, hogy nem tudna mihez kezdeni olyan emberrel, aki nem szereti az állatokat, a természetet: „Még a családomat is elhagynám, ha nem támogatnának abban, amivel foglalkozom.” Cserna az egyik erényének tartja, hogy a humora a legnehezebb helyzeteken is átlendíti, és nem fél javítani a hibáin. Azt mondja, tud makacs lenni, még akkor is, ha hülyeség, de próbál változtatni ezen. Cserna szerint egy városi ember képes beilleszkedni az ő világába, szerinte „az ösztöneinkben benne él a vadon, a természet, az állatok szeretete. Ez mindenkiben megvan, csak van, hogy elnyomják magukban. Ha valaki leköltözik egy gazdaságba, pár hónap alatt megszereti, és igen komoly kötődés alakul ki. Az emberből előjönnek az ösztönök, ez pedig közelebb visz ehhez a világhoz. Nálam ez már teljesen eluralkodott, néha úgy érzem, egy ősember vagyok…”

Márton azt mondja, jó emberismerő, de nem ítél elsőre, és akik azt mondják, könnyű neki, mert jól él, van pénze, azoknak azt üzeni, hogy azért dolgozni is kell. Összesen 900 hektárnyi területet művel, és ez sok lemondással jár.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top