Sztárok

Curtis: Majka miatt figyeltek meg a nyomozók

A rapper ismét beszólt Majkának az egy évvel ezelőtti botrány miatt.

Meredek kijelentéseket tett a korábban drogproblémákkal küzdő Curtis. Az énekes még mindig haragszik Majkára, amiért ország-világ előtt szétkürtölte, mivel küzd a magánéletében. Emlékezetes: Majka egy közös koncertjuk előtt a színpadról jelentette be a közönségnek, hogy Curtis nem tud fellépni aznap este, mert mentő vitte kórházba kábítószerezés miatt.

Curtis és Majka kapcsolatát megviselték a történtek

Curtis számára ez volt az a lökés, ami miatt rendbe szedte életét, elvonókúrára ment, és megkérte szerelme kezét – szerinte mégsem volt fair Majkától, hogy kiadta a titkát. „Egy olyan dolgot mondott ki rólam ország-világ előtt, ami még rá sem tartozott igazából, mert ez magánügy. Rá annyiban tartozott, hogy együtt dolgoztunk, de másnak ehhez semmi köze. Ráadásul ennek büntetőjogi következménye is lehetett volna” – mondta a Blikknek a rapper.

„Az is benne volt a pakliban, hogy börtönbe kerülök. Sőt, én biztos vagyok abban, hogy nyomozók megfigyeltek, ebben ezer százalékig biztos vagyok” – tette hozzá Curtis.

„Hetekig, hónapokig egy bizonyos jeep ott állt mindig a ház előtt, és csak az emberek cserélődtek benne. Van a Legenda című film, amiben Tom Hardy játszik, gondoltam rá, hogy én is viszek le kávét a nyomozónak, mint ő a filmben, de lehet, hogy nem értették volna a poént” – viccelődött Curtis.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top