Márciusban rémisztő hír érkezett Thaiföldről, ugyanis kiderült, hogy a 80 éves Sas Józsefet leterítette egy agyvérzés. A komikus kálváriája azóta is tart, jelenleg a MAZSIHISZ Szeretetkórházban kezelik. Az e heti Story magazin szerint Sast megviseli a kórházi lét, és nagyon várja, hogy végre hazatérjen pesthidegkúti otthonába. „Szeretnék minél gyorsabban hazamenni – mondta a lapnak. – Azt mondtam az orvosoknak, néhány héten belül engedjenek el, mert már jobban vagyok. A felépülésem otthon is folytatódhat.” A Story megjegyzi, hogy a komikus egy professzorral osztozik a kórházi szobáján.
„Rengeteg szeretetet kapok, folyamatosan keresnek a barátaim, az ismerőseim. Azzal biztatnak, hogy nem adhatom fel. Igaz, a járás még nem megy, egyelőre sehogyan sem. Segítséggel kikászálódom a kerekesszékből, bár a lábam még nem tart meg, nincs erőm. De hiszek a felépülésben, és abban is, hogy egyszer majd újra színpadra állhatok” – mondta Sas József, és hozzátette, hogy felesége mindennap meglátogatja őt.