Sztárok

Az első kép Valkó Eszter kisfiáról, Simonról

Kemény heteken vannak túl, ahogy Valkó Eszter és Radócz Péter fogalmazott, de ezt egyáltalán nem bánják. Mesélnek az új életükről, és képeket is mutattak a kis Simonról.

Négy hete, programozott császármetszéssel jött világra Valkó Eszterék kisfia, akire hosszú éveket vártak a szülők. Éppen ezért is döntöttek úgy, hogy a tévés Magyarországon szül, bár Radócz Péter Hollandiában kapott állást, és a pár kétlaki életet él. 

„Ez elsősorban óvatosságból alakult így, mert itthon majd’ 45 évesen, lombikbabát várva magától értetődően veszélyeztetett terhesnek nyilvánítottak, addig Hollandiában az a szokás, hogy hiába vagy túl a negyedik X-en, ha egészséges vagy, akkor minden óvintézkedés nélkül, nyugodtan megszülheted a gyerekedet” – mesélte Valkó Eszter a Story magazinnak

Persze voltak más érveik is, még számításokat is végeztek, amiről most beszéltek először. A házaspár másfél hetet külön töltött, de nem csak ez viselte meg Esztert. Minderről a Storynak mesélt, és a magazinban láthatod 

az első képeket Valkó Eszter és Radócz Péter kisfiáról, Simonról.

Az is kiderült, miért így nevezték el a kicsit. „Eszternek valóban gyönyörű volt a hasa, amikor Simont várta. Esténként mindig összebújtunk és simogattuk. Mondogattuk, hogy simi, simi és egyszer csak megkérdezte, mi lenne, ha Simonnak hívnánk a fiunkat.”

A Story magazinban láthatod először 6 aranyos képen Valkó Eszterék négyhetes kisfiát

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top