nlc.hu
Sztárok
Rékasi Károly ezért száll be a politikába

Rékasi Károly ezért száll be a politikába

Párja, Pikali Gerda mindenben támogatja az őszi választásokon induló színészt.

A József Attila Színházat otthagyó Rékasi Károly – egy civil szervezet felkérését elfogadva – a soroksári 5-ös választókörzetben képviselőjelöltként indul az őszi önkormányzati választásokon. Az 56 éves színész állítja, a politikának semmi köze nincsen a szándékához, sokkal inkább a lokálpatriotizmusa vezérli, ugyanis aktívan szeretne tenni a kerületért – írja a Blikk.

 „Tisztában vagyok vele, hogy amennyiben megválasztanak képviselőnek, azzal kötelezettségek járnak, így mielőtt igent mondtam, alaposan átgondoltam, mire vállalkozom, és arra jutottam, hogy lesz elegendő időm a közösségért dolgozni, tisztességgel ellátni a feladatot, amit vállalok” – árulta el a milliós kártérítésre számító Rékasi, aki a Barátok közt producerének is jelezte, mire készül, de nem kapott ellenző vagy tiltó választ.

MTI Fotó: Illyés Tibor

Az RTL Klub is reagált a Barátok közt sztárjának politikai szerepvállalására. Mint írták, Rékasi munkáját a sorozatban semmilyen módon sem befolyásolja az, hogy magánéletében egy civil szervezet támogatásával elkötelezett emberként és soroksári lakosként aktívan tegyen a közösségért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top