Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
TV-sztárok

Rékasi otthagyja a József Attila Színházat

A színész valamiben nem tudott megállapodni Nemcsák Károllyal, így elbúcsúzik a József Attilától.

Rékasi Károly beváltotta korábbi „fenyegetését”, és felmondott a József Attila Színházban, amely évek óta második otthona volt. Az új évadot már nem a társulat tagjaként fogja kezdeni, a nézők mindössze két darabban láthatják a közeljövőben.

Rékasi a menyasszonyával, Pikali Gerdával közös darabjait tartja meg, árulta el a színház igazgatója, Nemcsák Károly. „Rékasi Károly úgy gondolta, vannak olyan dolgok az életében, melyek komolyabb prioritást élveznek, s emiatt újabb feladatokat nem vál­lalt. Végül azonban mégis úgy döntött, hogy tovább játssza a Boldogság című előadásunkat, illetve a stúdiószínpadunkon a Vágyrajárók előadást is megtartják” – mondta a Szomszédok egykori színésze a Borsnak.

Rékasi Károly és Pikali Gerda a Boldogságban | Fotó: MTI

A Barátok közt Bartha Zsoltja eredetileg minden kapcsolatot meg akart szakítani a József Attila Színházzal, végül mégis úgy döntött, hogy a fenti két darabot hajlandó vállalni. Rékasi nem árult el sokat jövőbeli terveiről, mindössze annyit, hogy Pikali Gerdával továbbra is szeretne közös produkciókban szerepelni, illetve hogy a Barátok közt továbbra is fix pont az életében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top