Pár hete Max Landis forgatókönyvíró/producer azzal került be a hírekbe, hogy nyolc nő vádolta meg zaklatással. Pár napon belül cikkek tömegei jelentek meg arról, hogy a 33 éves Landis milyen szörnyű figura, aki minden létező módon alázza a körülette lévő embereket, és direkt az önbizalmuk totális leépítésére játszva próbálja manipulálni őket. A hírek nagyrészt a magánéletéről szóltak, de közben olyan apróságok is napvilágot láttak, hogy első és egyetlen sikerfilmje, Az erő krónikája forgatásáról a rendező, Josh Trank egyenesen kitiltotta, annyira elviselhetetlen alakként viselkedett. Ez még 2012-ben történt, és ők ketten azóta sem beszéltek egymással, pedig a karrierjüket mindketten a közös filmjük sikerének köszönhetik.
De hogyan fordulhat elő, hogy egy szörnyű alak, aki egyetlen sikerfilmet produkált egy évtized alatt, folyamatosan kapja a zsírosabbnál zsírosabb munkákat, miközben a túlkapásai évekig nyílt titoknak számítanak? Hát úgy, hogy Max Landis apját John Landisnek hívják, és rendezőként olyan klasszikusokkal írta be magát Hollywood történetébe, mint az Amerikába jöttem, a Blues Brothers vagy az Egy amerikai farkasember Londonban. Max az első filmes kreditjét és a hollywoodi kapcsolatrendszerét is az apjának köszönheti. Ismert névként nemcsak könnyebben jutott lehetőségekhez másoknál: Hollywood azután is újabb és újabb munkákkal bízta meg, hogy sokszorosan bizonyította alkalmatlanságát. Kis híján még Mundruczó Kornéllal is együtt dolgoztak egy Bradley Cooperrel közös projekten… Max Landis az élő példája annak, hogyan működik a hollywoodi nepotizmus a legrosszabb formájában.
Max Landis a 2017-es BAFTA díjátadó gálán (Fotó: Frazer Harrison/Getty Images)
Az Instagram és a nepotizmus
A nepotizmus minden iparágban és a politikában is jelen van, ilyen értelemben kár is rácsodálkozni. Hollywoodban azonban igencsak erőteljes formában működik, és az Instagram megjelenésével ez csak fokozódott. Ugyan akadnak sztárok, akik a gyermekeiket szándékosan kizárják a reflektorfényből, és próbálnak számukra normális gyerekkort biztosítani, ám sokan úgy gondolkodnak, hogy a saját ismertségüket minél korábban a gyerekük ismertségének megalapozására kell fordítaniuk. Reese Witherspoon az Instagramján keresztül tette ismertté a lányát, Ava Elizabeth Phillippe-et, aki állandó vendégszereplője a posztjainak. Színészként ugyan a lány még nem bontogatja a szárnyait, de ismert anyuka nélkül 19 évesen aligha lenne közel nyolcszázezer követője az Instán, amivel gyakorlatilag már influenszernek számít, és a lapok sem írnának róla celebként – így viszont már az is megér egy cikket a bulvármédiában, ha új pasija van.
Az Instagram elsősorban azt gyorsítja meg, hogy a sztárok–rendezők–producerek gyerekei a nagyközönség számára ismertté, és így később eladhatóvá váljanak, ám ennél sokkal régebbre nyúlik vissza a szakmába való korai beépülés, amit egyébként a szülők és a rokonok sokszor egyáltalán nem tudatosan segítenek.
Beleszületni a tutiba
Ha valaki olyan családban nő fel, ahol akad egy nagy hollywoodi név, részben maga is hollywoodi életet fog élni. Gyerekként ellátogat filmforgatásokra, megismeri az anya, apa, testvér, nagypapa, nagymama kollégáit és szakmabéli barátait, otthon az ebédlőasztalnál gyakran a filmes szakmáról szóló beszélgetéseket hallgat meg, a családi házukban folyton más filmesek vendégeskednek. Mire felnő, anélkül is rengeteg szakmabélit ismer meg, hogy a rokona szánt szándékkal a filmes pálya felé akarná terelgetni. Sokszor első kézből hall olyan információkat, melyek a kívülállókhoz csak jóval később jutnak el, és ha úgy dönt, ki szeretné próbálni magát valamilyen formában a filmiparban, számos embert ismer, akihez bekopogtathat. Márpedig ezek az ajtók egy kívülálló számára 99,9 százalékban zárva maradnak.
Érdekes módon a „hollywoodi álomkarrier” még ma is azt jelenti, hogy valaki rögtön az utcáról, ismeretlenként kerül a reflektorfénybe, pusztán a ragyogó tehetsége által, és az álomgyár szereti azt sugallni magáról, hogy felkarolja az utcáról a nagy tehetségeket, és egészen a csillagokig repíti őket. Csakhogy minden Sylvester Stallonéra jut jó néhány Michael Douglas és Dakota Johnson, vagyis olyanok, akik a híres vagy kevésbé híres, de szakmabéli rokonaik révén kapták meg az első lehetőségeiket a szakmában.
Dakota Johnson és édesanyja, Melanie Griffith (Fotó: Kevork Djansezian/Getty Images)
Az imidzs miatt azonban a legtöbb így felkapaszkodott filmes előszeretettel tagadja le, hogy a szakmai sikereit jórészt annak köszönheti, hogy milyen családba született. Abba az illúzióba ringatják magukat, hogy a sikereiket a kemény munkájuknak, a kitartásuknak és a tehetségüknek köszönhetik, nem pedig annak, hogy anyu, apu, nagyi, tesó neve jól ismert a szakmában. Pedig a hozzájuk hasonlóan tehetséges és keményen dolgozó emberek előtt sokszor egyszerűen zárva maradnak az álomgyár kapui, nemes egyszerűséggel azért, mert kívülállóként próbálkoznak.
A megfelelő név csak kezdőlökésnek jó
A jó családba született hollywoodi figurák egyik kedvenc védekezési formája, hogy azt mondják: nekik az utcáról bejött arcoknál keményebben kellett dolgozni azért, hogy elfogadják őket a szakmában, és ne csak a híres ember valakijeként emlegessék őket. Ebben talán van valami: ha a családod híres, de rólad kiderül, hogy egy bunkó vagy, rossz munkamorállal, a filmipar tényleg kegyetlenül kiköp magából.
A szabály a mondás szerint az, hogy a jól csengő családnév csak kezdőlökésnek oké, ha megkaptad a lehetőséget, onnantól kezdve már tényleg tehetséggel és kitartással kell bizonyítanod. Ám ez csak önáltatás: Hollywoodban mindig az első lehetőséget a legnehezebb megkapni, és mivel a híres emberek rokonainak ezt szinte tálcán nyújtják át, ők rögtön beljebb vannak azoknál, akik csupán a tehetségükkel és a szorgalmukkal szeretnének érvényesülni.
Emellett hátrányként szokták felhozni azt is, hogy a híres rokonok nemcsak kapcsolatokat, hanem ellenségeket is hoznak magukkal, így az ember időnként számíthat egy-egy olyan hátba szúrásra is, amit ő maga biztosan nem érdemelt ki, de áttételesen rajta keresztül állnak majd bosszút a család hírességén.
Will Smith már beletörődött, hogy fia nem fog a nyomdokaiba lépni (Jelenet a Föld után című filmből)
A #metoo és a nepotizmus
Mostanában egyre forróbb téma Hollywoodban, hogy a nők és a kisebbségek sokkal kevesebb esélyt kapnak a filmiparban, mint a fehér férfiak, és persze a helyzet bonyolultabb annál, hogy egyetlen okra hivatkozzunk, de az biztos, hogy ebben is szerepet játszik a nepotizmus. Hollywood nagyjai már régóta a fehér férfiak, és bár körülöttük a társadalom már jóval sokszínűbb, mint évtizedekkel ezelőtt volt, ők továbbra is igyekeznek családon belül szétosztani a fontosabb pozíciókat – részben ez az oka annak is, hogy a legnagyobb stúdiómogulok között máig ritkaságszámba mennek a nem fehér bőrszínűek és a nők.
Csúnyán szólva Hollywood egyszerűen beltenyészetként működik, maga termeli ki a jövőbeli vezetőit, egy ilyen begyöpösödött és elkényelmesedett rendszerben pedig az új hangok nagyon nehezen kapnak helyet. A #metoo és a #timesup mozgalmak egyik nem titkolt célja az, hogy minél több nő legyen a filmipar felső vezetésében, mert ez nemcsak azt tenné lehetővé, hogy egyre több női szemszögből bemutatott témát láthassanak a nézők, és egyre több filmiparban dolgozó nő kapjon lehetőséget, hanem azt is, hogy a szakma biztonságossá váljon a benne dolgozó nők számára.
Nem minden rokongyerekre haragszunk
Azt semmiképp sem szeretném sugallni, hogy aki híres rokonon keresztül kapta az első lehetőséget az álomgyárban, egyértelműen nem is volt érdemes rá. Rengeteg híres színész és rendező akad, akik ugyan megmozgatták a kapcsolataikat az első filmjükért, de azután kiderült, hogy tényleg szuperek, és van keresnivalójuk a szakmában. A Gyllenhaal tesók, Gwyneth Paltrow, Michael Douglas vagy épp Jason Reitman mind a szüleiknek köszönhetik az első sikereiket, de azt, hogy a szakmájuk sztárjai lettek, már saját maguknak. Ismerjük el: a jó gének sokszor valóban számítanak.
Michael Douglas és apja, Kirk Douglas Az óriás árnyéka című 1965-ös film forgatásán (Fotó: Hulton Archive/Getty Images)
Azok az esetek azonban valóban bosszantóak tudnak lenni, amikor valaki tehetség híján pusztán csak rokoni segítséggel happolja el nála sokkal tehetségesebb emberek munkáját. Erre máig az egyik legismertebb példa Tori Spelling, aki a Beverly Hills 90210 főszerepét kapta meg pusztán azért, mert az apja, a tévéguru Aaron Spelling ült a produceri székben. Hasonlóan szép példa a Magic Mike női főszereplője, Cody Horn is. A film annak idején szép kritikákat kapott, de abban a legtöbb kritikus egyetértett, hogy a női főszereplő iszonyatosan sótlan volt. Ez főleg annak fényében volt meglepő, hogy Steven Soderbergh rendező híresen jól választ színészeket – csakhogy itt valószínűleg sokat nyomott a latban, hogy Cody Horn Alan Hornnak a csemetéje, aki stúdiómogulként több Soderbergh-mozi finanszírozását intézte.
Említhetnénk aztán Rumer Willist is, akit az apja és az anyja, Bruce Willis és Demi Moore valósággal végigrugdostak a saját filmjeiken, hogy ragadjon rá valami tudás, de ez több mint húsz év alatt sem jött össze – a nepotizmus talán legnyomasztóbb példája azonban Jaden Smith esete, akit az apukája, Will Smith és az anyukája, Jada-Pinkett Smith akart mindenáron betolni Hollywood A-ligás sztárjai közé. Smith először A boldogság nyomában esetében ragaszkodott ahhoz, hogy Jaden játssza a fiát, majd kierőltette a Sonynál, hogy a további sikeres együttműködésért cserébe adják a fiának A karate kölyök remake-jének főszerepét. Rögtön erre A Föld után című sci-fi következett, ahol Jaden neve gyakorlatilag a papáéval egyenrangúként szerepelt a plakátokon, pedig az a film már világosan megmutatta a srác nem túl magasan fekvő színészi korlátait. Az óriási bukás jó lecke volt Hollywoodnak: azóta Will Smith nem erőlteti Jaden színészi karrierjének pátyolgatását, és Hollywood sem hagyja a színésznek, hogy bármelyik filmjébe benyomhassa a fiacskáját.
